Veszteséges lett a Mátrai Erőmű, úgyhogy Mészáros Lőrinc gyorsan lepasszolja a magyar államnak

2019. november 11., 21:12

Szerző:

Hamarosan megválhat a Mátrai Erőműtől a Mészáros Lőrinc érdekeltségeit összefogó Opus Holding – értesült az Index, amely szerint a tárgyalások már a végéhez közelednek, a "finisben vannak", és úgy tudják, az állami Magyar Villamosművek (MVM) lehet a vevő.

Emlékeztetnek: Magyarország második legnagyobb erőművét alig két éve vásárolta meg az Opus Global Nyrt. Az erőmű 2015-ben és 2016-ban is nyereségesen működött, ám 2017-ben és 2018-ban már 10,7, majd 4,3 milliárd forintos veszteséget termelt.

A Mátrai Erőmű
Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

A rossz teljesítmény személycseréket is hozott: eleinte Jászai Gellért és a cseh EPH cég, később a volt mátrai vezérigazgató, Valaska József vezette az erőművet, majd Baji Csaba, Horváth Péter és végül legújabban Králik Gábor próbálta vagy próbálja irányítani a létesítmény sorsát.

Az Index forrásai szerint az Opus a Tigáz gázhálózatának fele és a Titász áramhálózata után az Émász hálózatára is vevő lenne, miután sikerült túladnia az erőműn. Úgy tudni, két párhuzamos ügyletről van szó, de azok akár össze is érhetnek.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.