Veszprémet is padlóra küldte a fideszes vezetés, hatszor annyi pénz kell a tömegközlekedésbe ölni, mint tavaly

2019. november 27., 08:23

Szerző:

Látványos, a város működését veszélyeztető kudarc lett Veszprémben a tömegközlekedés átszervezéséből – írja a 24.hu.

Veszprém fideszes vezetése 2018 júniusában egy saját alapítású cégre, a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft.-re bízta a tömegközlekedést az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ helyett. Bár az üzleti tervben foglalt számítások szerint a tömegközlekedésnek idén 600 millióba kellett volna kerülnie, már most 1,6 milliárdnál tart a város. A hatalmas költségnövekedés miatt a városnak már a tartalékhoz is hozzá kellett nyúlnia, a legutóbbi közgyűlésen 101 millió forintot a működési célú tartalékból, 26 milliót az általános tartalékból utaltak, decemberben pedig még kell keríteni valahonnan 183 milliót.

– Az üzemszerű működés közben kiderült, hogy azok a számok, amelyekkel mi elindultunk, és amelyre igent mondtunk, nem valósak

– magyarázta Porga Gyula polgármester a 24.hu-nak. Mindez azt jelenti, hogy a veszprémi tömegközlekedés hatszor annyi pénzt emészt fel, mint 2018-ban, tavaly ugyanis a költségek megálltak 280 millió forintnál. (Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ ezért a pénzért csak régi, környezetszennyező buszokat tudott elindítani a vonalakon.)

Veszprém egyébként elég rossz időzítéssel vágott bele a tömegközlekedés átszervezésébe, ugyanis amúgy sincs elég sofőr, a menetrendet gyakorta nem tartják be, sok busz pedig egyszerűen kiesik a forgalomból szervizelési nehézségek miatt.