Veszprémben is összeállt az ellenzék, bejelentették a hat párt képviselőjelölteit

2019. augusztus 15., 12:15

Szerző:

Élhető, otthonos, zöld város megteremtése a cél Veszprémben – mondta a hat ellenzéki párt közös polgármesterjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd közös helyi képviselőjelöltjeit.

Katanics Sándor kiemelte, fontosnak tartja a széleskörű összefogást, a megoldásra váró feladatok közül pedig a bérlakásépítési programot és a parkolási helyzet megoldását emelte ki, valamint az energiahatékonyság szem előtt tartására hívta fel a figyelmet.

Közölte, a jelek szerint a Veszprém Aréna bővítésének elmaradása mellett a Modern Városok Program egyéb ígért elemei is késnek vagy nem valósulnak meg.

Fotó: Wikipédia

Elmondta, hogy az októberi önkormányzati választáson az 1-es helyi választókerület jelöltjeként is indul, amelynek korábban három cikluson át képviselője volt.

A többi választókerületben Gerstmár Ferenc, Zakar Csaba, Guzslován Gábor, Mihályi Balázs, Somfai Attila, Benczik Gabriella, Hartmann Ferenc, Kiss Béla, Kovács Rajmund, Kerekes Miklós, illetve Sőregi Attila indul Veszprémben. A jelöltek a már említett célok mellett fontosnak nevezték egyebek mellett a zöldterületek fejlesztését, a lakótelepi városrész problémáinak megoldását, a környezettudatosságot és a fiatalok elvándorlásának megállítását.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.