Vérfürdőt rendeztek az agrártárcánál, gyakorlatilag kinyírták a magyar természetvédelmet

2018. november 9., 17:25

Szerző:

Az Agrárminisztériumban is végrehajtották a központilag elrendelt létszámcsökkentést, mintegy 340 szakembert rúgtak ki. Valamiért a természetvédelmi terület szenvedte el a legnagyobb veszteséget – értesült az Index.

– November 6-án 10 óra körül a kormányablakon keresztül értesítve az Agrárminisztérium természetvédelmi szakfőosztályainak majd felét, minden szakmai értelem nélkül kirúgták

– írta a portál egy olvasója.

Hozzátette, hogy az Orbáb-kormány által korábban említett 10 százalék körüli leépítés helyett a munkatársak 44 százalékot rúgtak ki, szinte kivétel nélkül 14-18 éve ott dolgozó, egyedülálló szakmai és közigazgatási tudással és kapcsolati rendszerrel rendelkező embereket küldtek el. Ahogy írta, gyakorlatilag az állami természetvédelmet (ami alá az összes nemzeti park igazgatósága, az össze természetvédelmi tevékenység) tartozik, szó szerint lefejezték.  

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A portál által megkérdezett szakemberek megerősítették, hogy „nagy vérfürdő” van a természetvédelemben.

Az Index megkérdezte a minisztériumot arról, hogy hány főt küldtek el a természetvédelmi főosztályokról, hány százalékos a leépítés, milyen szempontok alapján bocsátottak el embereket, csak a természetvédelmi terület szenvedett-e ilyen mértékű veszteséget a közigazgatásban, és ha igen, miért kevésbé fontos a természetvédelem, mint a közigazgatás egyéb területei.

Az Agrártárca nem adott pontos választ arra, hogy pontosan hány szakembert küldtek el. A mértékre abból lehet következtetni, hogy a kormányhatározat az Agrárminisztériumra 252 fős, a irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervekre 430 fős leépítési kvótát szab ki, tehát összesen 682 embert. A tárca válasza szerint a státuszok 9-10 %-a betöltetlen, így a gyakorlatban a megszüntetendő státuszok felénél kerül sor elbocsátására. Ez feltételezhetően azt jelenti, hogy összesen 340 embert rúgnak ki.

Arra nem tért ki a minisztérium, hogy a leépítettek hány százaléka dolgozott a természetvédelemben, de válaszában nem cáfolta a 44 százalékos leépítést.

Október 29-én jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, amely elrendelte a létszámcsökkentést a minisztériumokban és háttérintézményeikben. A kirúgásokra mindössze két napot hagyott a rendelet, a leépítések ezért gyorsan meg is kezdődtek. Összesen 6810 embert küldenek el, anélkül, hogy a kormány egyeztetett volna a szakszervezetekkel.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.