Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Óriási pánik tört ki a veresegyházi állatkertben, amikor kiszökött egy oroszlán és a látogatók között sétálgatott – Video

2020. június 1. 16:21 - szerző: 168 Óra

Tavaly decemberben váratlanul kiszabadult ketrecéből egy oroszlán a Veresegyházi Medveotthon területén, ahol medvék mellett több ragadozó nagymacskát is tartanak. Az esetről készült videófelvételeket a Ripost szerezte meg, a lapnak a szemtanúk is meséltek a történtekről.

„Tisztán emlékszem, percek alatt kitört a pánik. Én éppen a hiúzok kifutójánál voltam, tettem a dolgomat, amikor az igazgató segítséget kért tőlem. Később egy rémült édesanyát is hallottam, aki segítségért szólongatott. Ő éppen a kisgyermekével és a barátnőjével gyönyörködött az oroszlánokban, amikor észrevette, hogy az egyik a kerítésen kívül, a látogatók között sétálgat…” - mondta Vágó Richárd állatgondozó.

A protokoll szerint az állatkert nyitásánál kiengedik az oroszlánokat a területükre sétálni, de a történtek alapján valakinek nem volt elég türelme, ugyanis két állat a boxban maradt.

„A két bent maradt oroszlán összeveszett és morgott. Elképzelhető, hogy a hangzavartól nem tudtak beszélgetni, így az igazgató kinyitotta az egyik zsilipet, hogy az állatok menjenek ki. De az igazgató rossz zsilipet nyitott meg, és bement hozzájuk a legnagyobb hím oroszlánunk, aki szinte rögtön megtámadta a két bent lévő oroszlánt.

Ekkor meghúzott egy másik kart is, de az sem a szerencsés választás volt, ugyanis az meg kinyitott egy ajtót, ami az etetős folyosóra vezet. Ott pedig, mivel takarították a boxot korábban, nyitva hagyták az ajtót és a lányoroszlán kiszaladt rajta és már kint is volt a látogatók között a kiserdőben…”

A Medveotthon közleménye szerint az oroszlánok belső kifutójában 11 óra 40 perckor 3 oroszlán összeverekedett. Kuli Bálint, a Medveotthon igazgatója a további küzdelmet megakadályozva egy zsilipajtót nyitott ki, és a takarítás miatt nyitva maradt ajtón 1 példány oroszlán a látogatók elől elzárt területre ki tudott menni a kifutóból. ... Az állatot altatólövedékkel ártalmatlanították, jelenleg is a karanténban ébredezik. Emberi mulasztás történt, de anyagi kár és személyi sérülés nem történt a közlemény szerint.

A lap cikke szerint vérfagyasztó események játszódtak le:

„Az igazgató épphogy be tudta csapni az orra előtt a folyósra vezető ajtót, mert már rátámadt az oroszlán. Később még visszament a felbőszült oroszlánhoz, be akart menni, hogy elzárja. Ha én nem rángatom ki az ajtóból, az állat megöli. A kerítésre állva próbálták megtalálni Lilit, én pedig kértem, hogy hozzanak húst, mert befogom az állatot. Amikor már elég közel jött, akkor többször rálőttek altató lövedékkel, de csak negyedszerre találták el...”