Részegen hazaesett a pincébe, nem találta az italát, ezért dühében félholtra verte lakótársait egy férfi Ajkán

2020. április 14., 11:44

Szerző:

A Veszprém Megyei Főügyészség több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a 34 éves férfinak a letartóztatását, aki félholtra verte két lakótársát Ajkán.

A férfi több éve élt együtt a sértettekkel az elhanyagolt pinceépületben. Április 8-án este részegen tért haza, és számon kérte a szintén ittas lakótársain, hogy

hova tűnt a reggel vásárolt alkohol.

A sértetteket már korábban is bántalmazó elkövető elől a nő a pince emeleti részére menekült, ahova a férfi utánament és a lépcsőről lelökte, majd a földön fekvő nőt a pincébe húzta, ahol a másik társuk tartózkodott.

A gyanúsított egy fejszével esett neki a férfinak, közben ütötte és rúgta is, az áldozat eszméletét vesztette. Ezután a nőhöz ment, akit szintén durván bántalmazott.

Mindkét sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett – tudatta az Ügyészség.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.