4,7 milliárd forintos versenyuszoda épül Velencén úgy, hogy a városnak nincs meg rá a pénze

2019. augusztus 12., 08:10

Szerző:

Csaknem ötmilliárd forintos versenyuszodát épít a mindössze 2-2,2 milliárd forintos éves költségvetéssel bíró Velence önkormányzata úgy, hogy a szükséges összeg jelentős része nem áll az ötezer fős város rendelkezésére. Megkötötték a kivitelezési szerződést, az építkezés elkezdődött – derül ki a 24.hu cikkéből. 

FINA-szabványoknak megfelelő, négymedencés uszoda lesz ötszáz fős lelátóval és ezerfős öltözői kapacitással.

Az uszoda felépítése eredetileg L. Simon László volt kulturális államtitkár ötlete volt. Ekkor, 2015-ben a Velence Plus Sport, Termálvíz- és Geotermikus Energiaszolgáltató Kft. be is adott egy pályázatot a Magyar Vízilabda Szövetséghez, azt írva, Velencei-tavi Úszó és Vízilabda Egyesületnek 20 sportolója van, ahhoz, hogy még több legyen, „csábító feltételekre” van szükség. Ez az érv hatott is, az cég 1,4 milliárd forint tap-pénzt kapott az építkezésre. Mivel ez finoman szólva nem volt elég, a velencei önkormányzat lobbizni kezdett a hiányzó összegért, de a kormányzati támogatás csak nem akart összejönni. Koszti András fideszes polgármester most az egyik utolsó napirendi pontként vette elő az ügyet a képviselőtestület júliusi ülésén, az idő ugyanis sürget, ha 2019-ben nem kezdik el az építkezést, a tao-pénz is elvész. Jelenlegi becslések szerint az építkezés költségei 4,7 milliárd forint körül fognak megállni.

Bemutatták a Velencei-tó kerékpáros forgalmát számláló b L. Simon László és Koszti András 2017-ben
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Az építkezés mellett a csábító feltételek biztosításán túl is van érv, az uszodát legalábbis amellett a Velence Spa Hotel mellett akarják felépíteni, amelynek a wellness-részlege túl kicsi. a Fidesz viszont kedveli, a kormánypárti frakció 2017-ben itt tartotta a kihelyezett ülését.Fő irányítója az a Csapó Gábor, aki a néhai Demján Sándor fémjelezte Arcadom Zrt.-nek a vezérigazgató volt, és akit hűtlen kezeléssel gyanúsítanak a Honvédelmi Minisztérium médiacégénél, a HM Zrínyi Kommunikációs Kht.-nél folytatott tevékenysége miatt.