Végre kihallgatták a fideszes Simonka Györgyöt a lenyúlt uniós milliárdok ügyében

Nem siették el.

2018. november 15., 16:56

Szerző:

Csütörtökön végre közvetlenül Simonka Györgyöt, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét is meghallgathatták az ügyészek arról a milliárdos nagyságrendű, uniós pénzeket megmozgató korrupciós ügyről, amely miatt az Országgyűlés felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát. Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. 

A Központi Nyomozó Főügyészség a héten több helyszínen hajtott végre összehangolt nyomozati cselekményeket. A hatóságok számos ingatlanban tartottak kutatást, amely intézkedések során bizonyítási eszközöket, vagyontárgyakat foglaltak le.

Fotó: Facebook

A megalapozott gyanú lényege szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.

Simonka György a mai gyanúsítotti kihallgatásán panasszal élt a gyanúsítás ellen, tagadta a bűncselekmény elkövetését és a későbbiekben tesz vallomást.

A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség eddig 34 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik valamennyien szabadlábon védekeznek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.