Végnapjaikat élik a magán tankönyvkiadók, eközben állami tankönyvek árasztják el az iskolákat

2019. május 10. 08:30 - szerző: Unyatyinszki György

Uniós forrásokat is felhasznált a kormány a rossz minőségű könyvekre.

Súlyos nehézségeket élnek meg a magán tankönyvkiadók, miután az idei tankönyvrendelési időszakra a kormány hivatali eszközöket bevetve tovább csökkentette az engedéllyel rendelkező, korábban jól bevált tankönyveik számát. Tavaly még az iskolák által rendelt tankönyvek 32 százalékát adták a magánkiadók, azonban ez idén 14 százalékra csökkent - írja a Népszava az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) adatai alapján.

Az állam 2014 óta szorítja ki szisztematikusan a magánkiadókat, jogszabályi úton korlátozták, hogy új tankönyveket adjanak ki, majd a meglévő engedélyek megújítását is megakadályozták tavaly. Az állami tankönyvek aránya pedig elérte a 86 százalékot.

A magyar kormány tisztességtelen, piackorlátozó tevékenységét a strasbourgi bíróság is megállapította idén tavasszal.

Tavaly ősszel pedig a magyar bíróság is jogerős döntést hozott arról, hogy az engedélyezési eljárás megtagadása jogszerűtlen volt. Mindkét ítélet sovány vigasz, ugyanis a kiadóknak a kiszámíthatatlan helyzetben mérlegelniük kellett, hogy mely kiadványaikért érdemes küzdeni, többek között a perköltségek miatt.

Noha a tankönyvjegyzéken a kiadványok 30 százaléka magánkiadóktól származik, mivel az állam egymásra épülő könyveket szorított ki, a tanárok sem választanak hiányossá vált sorozatokat - mondta a lapnak Romankovics András, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (TANOSZ) elnöke.

Miközben a magánkiadók szenvednek, az állami könyvekre még pluszpénzt is adtak.

Az állami Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet összesítése szerint 5 milliárd 800 millió forint uniós támogatást írt ki, illetve használt fel a kormány tankönyvfejlesztésre az intézetnél. Ebből 2 milliárd forint volt a tankönyvfejlesztők bérköltsége, a fennmaradó több mint 3 milliárd forint pedig különböző cégekkel kötötték, például rendezvényszervezés, eszközbeszerzés, tanácsadás, „szellemi hozzájárulás” címén - írja a lap.

Az elkészült tankönyvek minőségét több pedagógus szervezet, valamint a tankönyves szakma is kritizálta.