Értelmetlennek ítélte a vasúti jelzőtáblát, ezért keresztbe a sínekre fektette

A hajléktalan férfira 3 év börtön is várhat.

2020. október 27., 09:35

Szerző:

Három évet is kaphat az huszonhét éves férfi, aki kiemelt a helyéről egy egy vasúti jelzőtáblát, és keresztben a vágányra tette az érkező tehervonat elé.

A hajléktalan férfi még 2019 októberében egy Győr melletti település vasútállomásán kiemelt a helyéről egy jelzőtáblát, és a sínekre fektette az érkező tehervonat elé. A vonat vezetője észlelte a problémát, és  még idejében meg tudott állni. Amikor a vonatvezető kiszállt, hogy a sínekről félrerakja a táblát, a férfi felkapaszkodott az egyik vagonra, és csak felszólításra mászott le onnan.

A rendőrségi kihallgatás során a vádlott elmondta, hogy szerinte a táblának nem volt semmi értelme, ezért szedte ki, és tette keresztbe a sínen. A hajléktalan férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.