2,2 milliárd forintból újul meg a vasi megyeháza

2020. október 2., 15:09

Szerző:

Több mint 2,2 milliárd forintos kormányzati támogatással felújítják Szombathelyen a Vas Megyei Kormányhivatalnak és a Vas Megyei Önkormányzatnak is otthont adó megyeháza több száz éves műemléki épületét 2023 elejére - jelentette be pénteki szombathelyi sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István elmondta: Magyarország kormánya 2015-ben hirdette meg a Modern városok programot, amely négyezer milliárd forint értékben jelent 23 megyei jogú városban különböző fejlesztéseket.

Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta: a megyeháza építése 1775-ben kezdődött és 1779-ben készült el. A barokk stílusú épület folyamatosan a közigazgatást szolgálta, működött benne főispáni és alispáni hivatal, majd egy másik korszakban a megyei tanács, a rendszerváltás után a megyei önkormányzat mellett a megyei köztársasági megbízotti hivatal, és most a kormányhivatal - sorolta.

A mai épület arculatát meghatározó eklektikus stílusú homlokzatot Hauszmann Alajos tervei alapján alakították át. A 2016-os Szent Márton-évhez kapcsolódóan megújultak a környező, szintén barokk stílusú épületek, köztük a székesegyház, a püspöki palota, a Smidt Múzeum, felújították a Berzsenyi Dániel teret és a megyeháza szomszédságában lévő Hollán Ernő utcai kormányhivatali épületet is.

A megyeháza épületében negyven éve nem történt átfogó felújítás, gépészete is elöregedett, korszerűtlenné vált, illetve akadálymentesítése is megoldásra szorul - ismertette.

A kormánymegbízott elmondta, hogy a kivitelezés várhatóan a jövő év második felében indulhat el.

Harangozó Bertalan kitért arra: mivel az épület műemlék, építéstörténeti tudományos dokumentáció, értékleltár készítésére is szükség van, illetve a területen régészeti feltárásokat is el kell majd végezni.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.