Varga Mihály: A termelékenységet nemcsak a gazdaság szereplői, hanem az állami intézmények számára is célul kell kitűzni

2018. november 25., 08:28

Szerző:

A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) hétfőn tárgyalja a legfontosabb kitörési pontokat tartalmazó versenyképességi stratégiát – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t. A Versenyképesebb Magyarországért elnevezésű dokumentum a miniszter szerint már a jövő héten a kormány elé kerülhet. 

A tárcavezető felidézte, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatait összesítő munkaanyagot előző alkalommal vitatta meg a tanács, annak alapján készült el a már konkrét intézkedéseket tartalmazó javaslatcsomag. A tanács elé kerülő részletes program hat területen foglalja össze azokat az intézkedési javaslatokat, amelyek révén alapvető változásokat lehet elérni az ország versenyképességében. Ezek főként az adózás, a foglalkoztatás, a közszféra, az egészségügy, az oktatás és a vállalati környezet működésére irányulnak.

Varga Mihály hangsúlyozta, a magyar gazdaság növekedése a harmadik negyedévben 5 százalékra gyorsult, de a magas ütemű felzárkózás fenntartása érdekében tovább kell javítani a gazdasági növekedés feltételein.  A sikeres felzárkózás alapja a termelékenység, a hatékonyság javítása, amit nemcsak a gazdaság szereplői, hanem az állami intézmények számára is célul kell kitűzni. Ennek a célnak a megvalósítását szolgálja a versenyképességi tanács által tárgyalt javaslatcsomag, amelynek alapján a kormány dönt majd a konkrét intézkedésekről - tette hozzá a miniszter.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.