Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Változatok a félelemkeltésre - A nemzeti konzultáció igazi hungarikum

2020. június 20. 20:05 - szerző: Barát József

A valóságnak soha semmi köze nincs a mi nemzeti konzultációinkhoz, amelyek a közvélemény-kutatás álcáját viselik. Ez a véleménye Sik Endre professzornak, a Magyar Szociológiai Társaság volt elnökének, a Tárki kutatójának. Az interjúban arról is beszél, hogy az Orbán Viktor fényképével kiküldött levél célja a félelemkeltés, és annak sulykolása, hogy csak a kormány védheti meg az embereket. A propagandaakció, amelynek kérdőíveit hamarosan minden felnőtt magyar állampolgár megkapja, milliárdos nagyságrendű kiadást jelent. Ebből a pénzből akár ezer közvélemény-kutatást is lehetne tartani.

A közvélemény-kutatás és a nemzeti konzultáció között alighanem az a legfontosabb különbség, hogy az egyiket akkor tartják, amikor a szervezők kíváncsiak a válaszokra, a másik pedig inkább előírni próbálja a válaszokat. Ráadásul brutálisan drága is.

Mindkét megfigyelés igaz, de ahhoz, hogy továbblépjünk, először érdemes meghatároznunk, hogy mi is a nemzeti konzultáció. Amikor én elkezdtem foglalkozni ezzel a témával, megnéztem, hogy létezik-e máshol ez a fogalom. Kiderült, hogy létezik. Csak éppen a jól működő demokráciákban úgy konzultálnak, hogy amikor egy kormány az emberek életét hosszú időre meghatározó, fontos lépésre készül, amely ráadásul sok pénzbe kerül, akkor előre megkérdezi az embereket: ők mit gondolnak az adott kérdésről. Ám a külföldi példáknak valójában semmi közük nincs ahhoz a gyakorlathoz, amit a magyar kormány folytat nemzeti konzultáció címen. Az ilyen konzultáció általában többfordulós. Jellemzően nem az egész országnak tesznek fel lebutított kérdéseket, hanem első menetben szakemberekkel konzultálnak, majd a válaszokat értékelik, és ennek alapján vonnak be egy-egy nagyobb lakossági csoportot. Össznépi kérdőíves megkeresés azonban másutt sehol a világon nincs. Általában az érintetteket vonják be a konzultációba. De hogy az ország első számú vezetője az egész néppel levelezzen…

Nálunk nyilván más a cél.

Más bizony. Az alapkérdés: miért kérdezünk? Ahhoz a válaszok elemzésére van szükség, hogy a döntéshozók megismerjék az érintettek véleményét. Nálunk azonban ez nem így van. Nagyon drágán begyűjtik a kérdőíveket, de nincs semmilyen kontroll, senki sem tudja, hogy az íveket ki, mikor, hogyan számolja meg, azokat hogyan tárolják, és a végeredmény csupán tizenhárom százalékszám. Ilyenkor kellene elkezdeni az eredmények elemzését, de ezt senki nem teszi meg. Mondanak egy-egy számot arra, hogy hány ívet küldtek vissza, mennyien töltötték ki a kérdőívet az interneten, és kérdésenként közölnek egy százalékos eredményt. Ezzel slussz, véget is ér a nagyon sok pénzért elvégzett nemzeti konzultáció.

Fotó: Marton Meresz

Mit kellene elemezni? Azt, hogy az egyes kérdésekre adott válaszok hogyan viszonyulnak egymáshoz?

Például. De nagyon sok más dolgot is lehetne: a postabélyegzők alapján a visszaküldött válaszok területi megoszlását, össze lehetne vetni a papíron és az elektronikusan beérkező válaszokat, azt, ahogyan a beérkezés ideje szerint változik a válaszok aránya. Ezt a munkát azonban senki sem végzi el.

Miért is végezné? Azt mondta, a nemzeti konzultációnak nem célja, hogy az állam megtudjon rólunk bármit. Ellenkezőleg, azt akarja sulykolni, amit ő gondol.

A nemzeti konzultáció a közvélemény-kutatás álcáját viseli. Igaz azonban, hogy a nemzeti konzultáció eszköz arra, hogy a kormány jó erősen megnyomja a morális pánikgombot, vagyis az állam nagyon sok pénzért, előre megfontolt szándékkal félelmet keltsen. Gondosan kiválasztva ehhez a megfelelő témát, rögtön hozzárendelve a bűnbakot is, hogy az emberek tudják, kit kell utálniuk. Az ilyen nemzeti konzultáció igazi hungarikum. A nemzeti konzultáció, ahogyan a referendum és a választási kampányok tematizálása is, túlmutat azon a manipulációs technikán is, amely a média használatán alapul. Ez azért fontos, mert a központosított propaganda az első világháborútól kezdve Goebbelsen keresztül egészen a mai napig elsősorban a médián keresztül érvényesül. A magyar kormány azonban közvetlenül elér minden embert. Erre valók az óriásplakátok és a nemzeti konzultációk is.

Ez utóbbiakat talán felesleges is a közvélemény-kutatások szakmai szempontjai szerint elemezni, hiszen az agitáció, a propaganda másik szakma.

Mégis tanulságos megnézni, hogyan kérdeznek, és milyen válaszlehetőségek vannak. Azokban a nemzeti konzultációkban, amikor a terrorizmus és a bevándorlás ügyét kötötték össze, illetve amikor ezek mögött Sorost láttatták, minden kérdés úgy volt kitalálva, hogy egy irányba mutassanak. Félelmet keltsenek, összekapcsoljanak olyan dolgokat, amelyektől minden ember jogosan tart. Ezekhez rögtön szállították is a megfelelő bűnbakokat. Fontos, hogy több bűnbak legyen, és egymással összekössék őket, így együttesen garantálják, hogy minden nagyobb társadalmi csoport megtalálja a számára legjobb okot a félelemre. A konzultációk ismétlésével és a médiabeli manipulációval azt is elérték, hogy ez a félelem beépüljön az emberek gondolkodásmódjába, egymás között is beszéljenek róla, és a hatalom által sugallt fogalmakkal írják le a beléjük sulykolt érzéseket, amelyekről azt hihetik, hogy eredetileg is az ő érzéseik voltak. A legutóbbi, a családdal kapcsolatos nemzeti konzultáció már más volt. Bár teljesen indokolatlanul az is egy bevándorlásra hangolt álkérdéssel kezdődött, de a többi kérdés már majdnem olyan volt, mintha tényleg az emberek véleményére lennének kíváncsiak. Ebben a mostani konzultáció is hasonló. Bár a kérdőív végén van pár olyan kérdés, amelyben megint előkapják a bevált bűnbakhármast – bevándorlók–EU–Soros –, de a kérdések többsége megfelel annak, amit egy igazi konzultációról gondolhatunk.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely
 

Lehet, hogy megfelelnének, de eső után köpönyeg, hogy felteszik őket. Hiszen a járványügyi készültség fenntartásáról, a csődközeli vállalatok felvásárlásáról, a bankok, multik hozzájárulásáról már hetekkel a kérdések kiküldése előtt döntött a parlament.

Persze, én csak a kérdezés módjáról beszéltem, hiszen abban már egyetértettünk, hogy döntések megalapozására biztosan nem szolgál ez az ál-közvélemény-kutatás. A kormányt nem érdekli, hogy az emberek mit gondolnak. A kérdések többsége azonban technikai értelemben elég korrekt, nincs bennük durva sugalmazás. Javult az is, hogy milyen válaszadási lehetőségeket jelölnek meg. Az első két nemzeti konzultáció esetében a közvélemény-kutatások szakmai szempontjai szerint nemcsak az volt csalás, ahogyan feltették a kérdéseket, hanem az is, ahogyan felelni lehetett rájuk. Például amikor volt négyféle válaszlehetőség: nagyon így van, így van, eléggé így van, talán nincs is egészen így… Ilyesmiért az egyetem szociológia szakán buktatni szoktunk. Persze akik megfogalmazták ezeket a kérdőíveket, nem elsőéves egyetemisták, hanem profik, akiknek a célja a manipuláció. Most azonban egy kérdést leszámítva igenek és nemek közül kell választani, ami a lebutítása ugyan a valóságnak, de nem manipuláció.

Értem. Tehát nem kérdésenként, csak egyben átverés az egész, hiszen a politikát nem befolyásolja. De kétségtelen, hogy ez jobb, mint az év elején belengetett kérdéssor, amellyel a cigányellenességet korbácsolták volna fel.

És egyben az ügyvédek ellen hergelték volna az embereket. Ez igazi nóvum lett volna. Március elején már nyilvánosságra hozták, hogy hamarosan szétküldik a leveleket, amikor közbejött a járvány. Engem egyébként nagyon érdekelne, hogy mi lett a kérdőívekkel, amelyeket szerintem már kinyomtattak. Valahol áll nyolcmillió kérdőív? Eltették? Bezúzták?

A mostani kérdőív fő témája a járvány, de azért a végére odabiggyesztettek némi sorosozást és migránsozást. Tényleg arra gerjed a magyar, hogy azért gyűlölködni mindenképpen lehessen egy kicsit? Ráadásul a kérdésekben említett Soros-féle kölcsönkonstrukciót régen elvetette már az Európai Bizottság.

Persze. A valóságnak soha semmi köze nincs a mi nemzeti konzultációinkhoz. Hiszen a morális pánik alapja nem a tudás, hanem az érzelem. Minthogy a félelemre, a bennünk élő bestiális érzelmekre hat, ezért nem is lehet ellene magyarázatokkal védekezni. Ráadásul a bűnbakképzés akkor hatékony, ha olyan bűnbakokat építünk egybe, amelyek már be vannak járatva. Brüsszel mint Moszkva, vagy Bécs, Jumurdzsák és az ő leszármazottai, Soros, aki nemcsak zsidó, hanem gazdag, amerikai és spekuláns is. Szükség esetén megfelelnek a civilek, vagy az értelmiségiek is, akik csak élősködők, semmittevők. Tudjuk: ők azok, akik nem piszkítják be a kezüket disznóöléskor.

A kérdőív utolsó kérdése elég baljósan hangzik, mert a Brüsszellel való nyílt konfliktust helyezi kilátásba. Ezzel esetleg elő akarnak készíteni valamit?

Dehogy! Ez csak a hősies kiállás, a szembefordulás gesztusa, a macsóizmus, a fickósság kinyilvánítása. Üzenet: mi szabadságharcosok vagyunk, mi vagyunk, akik majd megvédünk benneteket!

Két lehetséges járványhullám közötti apályban kapjuk a levelet. Ilyenkor jobban működik a pánikgomb, mint egyébként? Azért kellett sietni? Vagy a nemzeti konzultáció már meg volt ígérve a klientúrának, amely az ilyesmivel jól szokott keresni?

Ez utóbbi is fontos lehet. De a legfontosabb: mikor működhetne jobban a félelemkeltés, mint akkor, amikor az emberek a járvány miatt amúgy is tele vannak félelmekkel. Persze, hogy ilyenkor a járványról kell konzultálni, hogy két dolog kiderüljön: a hatalmon lévők – és csak ők – tudnak megvédeni minket, ellenzék nélkül is, sőt az egész világ ellenében. Mert ők jobban teljesítenek. Ez a morális pánikgomb végső értelme: aki fél, az védelmezőt keres, és megleli a hatalomban.

Biztos, hogy ez tetszik a szavazóbázisnak, amelynek ma már szegény emberek alkotják a gerincét? A pénzük március-áprilisban régen elfogyott, de merített papíron milliárdos kiadással nemzeti konzultálnak velük. Ez nem dühíti fel őket?

Dehogy! Meg vannak tisztelve. Az emberek szeretik, ha megszólítják őket. Ott lesz a miniszterelnök arca, ez a fontosság érzetét adja pont a legkiszolgáltatottabb embereknek. Ez biztos nyerő lap. Mindegy, hogy a nagy ember mit kérdez tőlük, kíváncsi az ő véleményükre. Ráadásul most véletlenül éppen olyasmit kérdez, ami tényleg foglalkoztatja őket.