Simonka György mellett két másik fideszes képviselő rokonait is megvádolta az ügyészség

2019. október 4., 08:10

Szerző:

Simonka György januárban kezdődő büntetőperében a politikus és felesége, illetve unokahúga mellett a Fidesz két másik parlamenti képviselőjének rokonait is a vádlottak padjára ültetik – tudta meg a 24.hu.

A portál információi szerint Kerényi János országgyűlési képviselő, a Fidesz dél-alföldi regionális-pártigazgatójának unokaöccse, Kerényi István a negyedrendű vádlott. Ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználása a vád.

Ugyanezekért kell majd felelnie Varga Gábor fideszes országgyűlési képviselő apósának, Koncz Gyulának, valamint sógorának, Koncz Ákosnak. Ők az ügy tizenketted-, illetve tizenharmadrendű vádlottjai. Koncz Gyula egy ideig előzetes letartóztatásban is volt.

Míg Kerényi János dél-alföldi regionális igazgatóként pártügyekben a főnöke volt Simonkának, Varga Simonka padtársa volt az Országgyűlésben az előző ciklusban. Mindhárman tagjai jelenleg is a kormánypárti frakciónak.

Kerényi János elismerte a 24.hu érdeklődésére, hogy az unokaöccse az egyik vádlottja a büntetőeljárásnak, de hangsúlyozta, hogy tőle független ez az ügy. Hosszú bírósági tárgyalásra számít, és az unkaöccse, valamint az ügyvédje szerint is védhető az álláspontja.

– Meglátjuk, mi lesz a bíróságon. Ismerve a bírósági viszonyokat, minden megtörténhet és mindennek az ellenkezője is

– tette hozzá.

A portál Varga Gábort is megkérdezte.

– Nem hiszem, hogy azért nekem bármilyen felelősséget kellene vállalnom, hogy az apósom vagy a sógorom mit csinál. Az egy más dolog, hogy az ember nem kiabál kígyót, békát rájuk, mert mégis a gyermekeim nagyapjáról, illetve nagybátyjáról van szó – felelte Varga, és azt is megjegyezte, hogy a rokonait nem ő mutatta be Simonka Györgynek, már korábbról ismerték egymást.

Simonka György és 32 társa ellen augusztusban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután az ügyészség szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. A vádhatóság a fideszes politikust tartja az uniós és a hazai költségvetés vissza nem térítendő támogatásainak megszerzését célzó bűnszervezet irányítójának, de a felesége és az unokahúga ellen is vádat emeltek.

Simonka György a harmadrendű vádlott, akire nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért a vádhatóság.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.