Leütötte és magára hagyta eszméletlen és életveszélyesen megsérült osztálytársát egy fiatal Salgótarjánban

2019. október 25., 08:59

Szerző:

A Nógrád Megyei Főügyészség egy 19 éves Nógrád megyei fiatal férfi letartóztatására tett indítványt, aki olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az eszméletét vesztve a járdára esett és életveszélyes sérülést szenvedett – írja az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a fiatalember 2019. október 3-án éjjel Salgótarjánban, egy buszmegállóban előzetes szóváltást követően ököllel arcon ütötte volt osztálytársát, aki elesett, beütötte a fejét a betonjárdába, és eszméletét vesztette.

A sértett vérzéssel és koponyaűri levegőgyülemmel járó koponyatörést szenvedett, a bántalmazója a vérző sérülés ellenére a járdán fekve magára hagyta az eszméletlen társát.

A 2000-ben született fiatal büntetett előéletű, jelenleg is folyik ellene eljárás más súlyos bűncselekmények (rablás, csoportosan elkövetett kifosztás, közokirattal visszaélés) miatt. Sokáig bűnügyi felügyelet alatt is állt. A Nógrád Megyei Főügyészség ezért az életveszélyt okozó testi sértés miatt – fiatal kora ellenére – a gyanúsított letartóztatását indítványozta.

A Balassagyarmati Járásbíróság elrendelte egy hónapra a gyanúsított letartóztatását.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.