Vádemelés jön a Mengyi-ügyben

Lezárult a Mengyi Roland fideszes képviselő ügyében indított nyomozás, az eljárás vádemelési szakaszban van – közölte Polt Péter legfőbb ügyész.

2017. március 14., 14:56

A Mengyi és társai ellen folyó büntetőeljárásban hét embert hallgattak ki gyanúsítottként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete, hivatali vesztegetés, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés, valamint hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt – írta a legfőbb ügyész Harangozó Tamás MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.

Fotó: MTI

Öt gyanúsított esetében került sor előzetes letartóztatás vagy egyéb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelésére, jelenleg mindannyian szabadlábon védekeznek.

Az a válaszból nem derül ki, hogy Mengyi Roland köztük volt-e.

A 168 Óra írta meg lehallgatási jegyzőkönyvek alapján, hogy Mengyi Roland tízmillió forint „alkotmányos költség”, azaz kenőpénz megfizetését kérhette azért, hogy segítsen Borsod megyei üzletembereknek nyerni egy uniós pályázaton. A vallomások szerint Mengyi – aki Voldemort Nagyúrnak szólíttatta magát – többször találkozott a szociális szövetkezeteket működtető gyanúsítottakkal, egyre több pénzt kérve a közreműködéséért.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.