Vádalkut ajánlott a gyanúsítottaknak az ügyészség, ha mondanak valami nagyon ütőset Czeglédy Csaba ellen

2019. február 20., 20:16

Szerző:

Minimális büntetést ígért vádalkuként a Czeglédy Csaba ellen folyó eljárásban az ügyészség az ügy egyik gyanúsítottjának, ha mond valami extrát vagy ütőset a szombathelyi szocialista politikus ellen – írja a hvg.hu.

– Több alkalommal kaptam üzenetet egy közvetítőn keresztül, soha nem írták le, minden esetben szóban jött az ajánlat. Nem egyszerűen beismerő vallomást akartak tőlem, hanem a lényeg az volt, hogy mondjak valami extrát, valami nagyon ütőset elsősorban Czeglédy Csaba ellen. Az alku pedig az lett volna, hogy ha szállítok ilyen információt, akkor 3 év 3 hónap letöltendő börtönnel megúszom

– mondta az egyik vádlott, aki Czeglédy alkalmazottja volt korábban. Volt, amikor azzal igyekeztek nyomást gyakorolni rá, hogy ez az utolsó lehetőség, fogadja el.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Mivel a büntetési tétel alsó határa 5 év, így enyhének tűnt a felajánlott 3 év 3 hónap. Ráadásul a szabadságvesztés egy részét elengedhetik jó magaviseletért, illetve lejön még belőle az előzetesben eltöltött idő. Ezzel szembeállítva azzal riogatták, hogy mivel bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalásról van szó, a büntetési tétel felső határa akár 20 év is lehet.

Mégsem fogadta el az ajánlatot, és nemcsak azért, mert nem volt tudomása semmi extra információról.

Elmondása szerint miután visszautasította a megkeresést, már beérték volna beismerő vallomással is, de ezt sem fogadta el. A férfi korábban a Human Operator Zrt. egyik középvezetője volt, a céges kapcsolattartás, piackutatás és a hr-terület tartozott a feladatkörébe.

Két hónapig volt előzetes letartóztatásban, majd hónapokig házi őrizetben, végül lakhelyelhagyási tilalmat szabták ki rá. Jelenleg szabadlábon védekezik.

Információi szerint viszont az ügy más gyanúsítottjai közül többen is belementek megállapodásokba az ügyészséggel.

– Volt, akit benn tartottak 9 hónapig vagy 1 évig, az azért meg tudja törni az embert, főleg, ha családos. És szerintem nagyon megijesztették őket azzal, hogy ha 20 év a maximum, akkor simán kaphatnak 8-10 év börtönt

– magyarázta.

Mivel az eljárás iratanyagát megismerhette, látta a vallomásokat. Szerinte ezekben olyan politikai jellegű állítások is köszöntek vissza, mint amivel a kormányoldal támadja Czeglédy Csabát.

A Csongrád Megyei Főügyészség azt válaszolta a portál érdeklődésére, hogy a lap informátora által közölt tények az eljárás törvényes menetét és jogszerűségét nem cáfolják, az ügyészség pedig ebben az ügyben is jogszerűen járt el.

Czeglédy és 20 társa ellen különösen nagy értékű csalás miatt emeltek vádat. Az ügyészség szerint a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, amely nem fizette be a közterheket. Az okozott kár állítólag 6,3 milliárd forint.