A magyar üzletek majdnem felében nem tartják a távolságot

2020. december 1., 15:10

Szerző:

Felmérték, mennyire tartják be a járványügyi előírásokat az üzletekben.

A magyar boltokban az európai átlagnál jobban ügyelnek a maszkviselésre, ugyanakkor majdnem az üzletek felében a vevők és az eladók sem tartják be a kötelező távolságot – derült ki a próbavásárlásokkal foglalkozó MSPA Europe/Africa 15 országot érintő friss felméréséből.

Az európai szintű kutatás keretén belül októberben és novemberben több mint 5.800 üzletet, köztük 103 magyar helyszínt mértek fel összesen 15 országban az MSPA (Mystery Shopping Professionals Association) tagvállalatok szakemberei. A legkülönfélébb iparágakban működő (pl. szupermarketek, benzinkutak, drogériák) üzletekbe betérő próbavásárlók az országokban aktuálisan hatályban lévő korlátozásokat szem előtt tartva figyelték a kézfertőtlenítők számát, a figyelmeztető jelzéseket, a védőfelszereléseket és maszkokat, valamint a távolságtartás gyakorlati megvalósulását. A kutatásban résztvevőknek ezek után nyilatkozniuk kellett arról, hogy az adott üzletben mennyire érezték magukat biztonságban, és milyen valószínűséggel térnének oda vissza a tapasztalt kiszolgálás alapján.

Minden tizedik üzletben alapvető hiányosságokat találtak

A felmérés eredményét illetően kettős eredmény született: habár a maszkviselést a legtöbb országban egyre szigorúbban veszik, és összességében jól teljesítettek benne a vevők és az eladók is, ez a távolságtartásról már egyáltalán nem mondható el. Fontos eredmény az is, hogy a próbavásárlók az üzletek 10%-ában nem érezték biztonságban magukat a vásárlási folyamat során, azaz 10-ből 1 üzletben találtak olyan alapvető hiányosságot, amivel már veszélyeztetve érezték egészségüket. „A járványügyi intézkedések csak akkor működhetnek megfelelően, ha az üzletek is kiemelt figyelnek szentelnek betartatásukra. Ez nemcsak törvényi kötelesség, hanem üzleti érdek is, hiszen mindent meg kell tenni azért, hogy a vásárlók biztonságban érezzék magukat.” – mondta Mózes István, az ügyfélkiszolgálás magyar piacán közel húsz éve működő ClientFirst Consulting ügyvezetője, a kutatást végző szervezet igazgatója.

Maszkviselésben hozzuk az európai átlagot, de távolságtartásban csak kullogunk

A magyar eredményeket tekintve a kézfertőtlenítők kihelyezését 10%-ban tartották problémának, vagyis a felmérésben szereplő minden tizedik üzletnél hiányzott. A dolgozói védelem 12%-os mutatója is fejlesztendő, de ebben például jobban teljesítünk az európai átlagnál (14%). A maszkviselésben kifejezetten jól szerepeltünk, hiszen szemben az európai 25%-kal, ahol minden negyedik üzletben találtak hiányosságokat, nálunk ez csak a boltok 14%-ára mondható el.

A távolságtartást tekintve azonban korántsem ilyen kedvező a helyzet: amíg az összes felmért országot tekintve csak az üzletek 22%-ában probléma, hogy a személyzet nem tartja a távolságot, addig Magyarországon ez a mutató 43%-ra tehető. Az adat tehát azt mutatja, hogy az üzletek majdnem felében megfigyelhető szabálytalanság ezen a téren, ami szoros összefüggésben van azzal is, hogy a vásárlók között szinte ugyanilyen, 44%-os eredmény jött ki. „Ha a dolgozók rossz példát mutatnak, és ők sem veszik komolyan a másfél méteres korlátozást, akkor ezt az ügyfelekkel sem tudják betartatni, és ez komoly veszélyekkel jár. Aki erre nem figyel, az nemcsak a hatósági büntetést kockáztatja, hanem azt is, hogy elveszíti vásárlói bizalmát és ezzel a hosszútávú fennmaradási esélyeit csökkenti.” – mondta Mózes István. Hozzátette: „Ha a másik oldalról nézzük, a szabályok betartása ugyan kötelesség, de egyben lehetőség is. Hiszen aki ebben jól teljesít, az megtartja ügyfeleit, és megerősödve fog kijönni a válságból”.

 A kutatás végző MSPA Europe/Africa ajánlásaiban kifejezte, hogy az üzletek előtt a legfőbb feladat most a dolgozók munkakörülményeinek biztosítása, a kollégák megfelelő oktatása, valamint a helyszínek rendszeres fertőtlenítése és a biztonsági protokollok betartása.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.