Fegyveres borlopásért, egy nő orrba rúgásáért és kombinált fogóval fenyegetésért ítéltek el egy férfit

2019. október 28., 11:52

Szerző:

Nem jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 48 éves férfit, aki megszúrt egy embert, hogy megtarthassa a tőle ellopott üveg bort. Emellett testi sértés és garázdaság miatt is felelnie kellett - közölte a fővárosi főügyész.

A vádirat szerint a férfi 2017 áprilisában a XIII. kerületben elvett egy üveg bort egy padon alvó férfitól. Amikor a sértett felébredt, és kérdőre vonta, a vádlott egy késsel belevágott a tenyerébe. Olyan súlyos sérülést okozott, hogy maradandó fogyatékosság kialakulásával is számolni kellett.

A vádlott 2017 júniusában is testi sértést követett el: szintén a XIII. kerületben féltékenységből orrba rúgott egy nőt, illetve egy kombinált fogóval megfenyegette a segítségére siető férfit.

A férfi ellen fegyveres rablás bűntette, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés kísérlete és más, közrend, valamint testi épség elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védelem fellebbezést jelentett be.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.