Ungváry Krisztián a Veritasban folytatja pályafutását

2019. június 24., 12:25

Szerző:

Ungváry Krisztián történész, az 1956-os Intézet munkatársa az azt beolvasztó Veritas Intézetnél folytatja pályafutását. A történész Facebook-oldalán jelentette be, hogy június 15-től már a Szakály Sándor által vezetett, kormányközeli intézet munkatársa lett.

Ungváry Krisztián bejegyzésében azt írta, hogy tudja, hogy sokaknak furcsa helyzetnek tűnhet döntése, neki is szokatlan, mivel máig nem tudják, miért volt szükség az átszervezésre. Május végén derült ki ugyanis a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján, hogy Rainer Jánosék intézetét beolvasztják a Veritasba, annak minden vagyoni jogával, ingó és ingatlan eszközvagyonával.

„A Veritas szervezeti és működési szabályzata szerint saját tudományos munkájának szakmai vonatkozásairól minden munkatárs szabadon nyilatkozhat, és az Igazságintézetet létrehozó kormányrendelet 3§ (1) bekezdés szerint az intézet feladata az elmúlt másfél évszázad hiteles, torzításmentes feldolgozása. Nem én kerestem a lehetőséget, de ha már így alakult, akkor kipróbálom, hogy ezt komolyan gondolják-e, illetve mit értenek ez alatt”

– magyarázta döntését posztjában Ungváry Krisztián.

Megjegyezte, hogy tudományos munkáját illetően továbbra is azt az elvet fogja követni, amit pályára lépése óta követ, és ami mellett doktori esküjében is hitet tett.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.