Ungár Péter szerint az LMP-nek be kell állnia Puzsér Róbert mögé

2018. október 18., 11:31

Szerző:

Az LMP hatalmas ziccert hagy ki, ha nem áll be egységesen Puzsér Róbert mögé, főpolgármester-jelöltségének támogatása megalapozná a Jobbik-LMP együttműködés gyakorlatát is. Ezt Ungár Péter írta egy tegnap esti, párttársainak szóló levelében

Az ATV közlése szerint a politikus az LMP tisztújító kongresszusa előtt négy nappal írt levelében óvja a pártot a „Ki utálja jobban Orbán Viktort?” versenytől, szerinte az ellenzéki oldalon a művelet nem az osztás, hanem az összeadás, mert nem egy a zászló, és nem egy a tábor. Állítja, hogy az LMP-ben mindig is voltak jobboldaliak, ugyanakkor felveti azt is, hogy miért ne koordinálhatnának az MSZP-vel. Pártja jelenlegi helyzetét elemzi, megoldási javaslatokat tesz a mérsékelt politikai centrum elfoglalására az LMP-s liberális-baloldali-jobboldali értékszintézis jegyében.

– Két dolgot biztosan mindenki érez az LMP-ben. Az egyik az, hogy talán még sosem voltunk ekkora gödörben, a másik pedig az, hogy úgy kell kimásznunk belőle, hogy eközben az országot is magunkkal húzzuk, különben semmi értelme a küszködésnek

– írja. Úgy látja, hogy semmi értelme pontosan abba az irányba továbbmenniük, amerre eddig, a kormányváltás feltétele pedig a visszafogottabb tónus. Véleménye szerint ha a Fidesszel szembeni ellenzéki politika ma csak egyféle stratégiát ismer és az ellenzékiség mércéje a hangerő és az agresszív fellépés, akkor a választók jelentős része párt és képviselet nélkül marad. Elismeri, hogy az LMP-ben mindig is voltak jobboldaliak, és szerinte náluk érvényesül a liberális, a baloldali és a konzervatív hagyomány is.

Ungár Péter
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Levelének végén kitér arra, hogy kulcsfontosságú lépés lenne és megalapozná a Jobbikkal való együttműködés gyakorlatát Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségének támogatása. A politikus úgy látja, hogy az LMP-nek semmit sem kellene feladnia elveiből, mert olyan jelöltről van szó, aki jól illeszkedik az LMP azon törekvéséhez, hogy keresztbe vágja a magyar politika meggyökeresedett és káros erővonalait.

– Biztos vagyok benne, hogy az LMP hatalmas ziccert hagy ki, ha nem áll be egységesen Puzsér Róbert mögé és nem dolgozik a lehető legnagyobb energiabefektetéssel az ő főpolgármesterségéért 

– jelenti ki.