Cigit akart, szalmát - sem - kapott 30 millióért

2020. augusztus 14., 11:00

Szerző:

Ukrán zárjegyes cigarettát akart venni egy férfi Mátészalkán, de még a helyette átadni tervezett, kartondobozokba csomagolt szalmát sem kapta meg. Három férfit bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádol emiatt a Nyírbátori Járási Ügyészség.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség közlése szerint a vádlottak tavaly augusztusban kibéreltek egy kistehergépkocsit, és

belerakták az előzőleg földdel elkevert, szalmával megtöltött dobozokat.

Egyikük ezután egy parkolóban átvett az áldozattól harmincmillió forintot, és közölte vele, hogy fél óra múlva, miután a pénzt odaadta az ukrán eladóknak, a közelben megkapja az árut.

A megbeszélt helyen aztán a sértett azt a jelenetet látta, hogy nagy sebességgel halad felé egy személyautó, mögötte a dobozokat szállító kistehergépkocsi, és a járművek után fut az a férfi, akinek odaadta a harmincmilliót. Utóbbi azt állította, hogy ismeretlenek erőszakkal elvették tőle a cigarettát és a pénzt is.

Valójában azonban a vádlottak a csalással szerzett milliókon megosztoztak, járműveket, műszaki cikkeket, ékszert vásároltak belőle, illetve felélték a pénzt.

Az ügyészség a vádlottakra több évi fegyház-, illetve börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint vagyonelkobzást is kért.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.