Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Újraírnák a történelmet a káoszban – Forgács Imre volt miniszter: Nemzeti alapon nem lesz vakcina a koronavírus ellen

2020. május 17. 13:00 - szerző: Sebes György

Miután a populista politikusok a kormányzáshoz általában nem, csak a gyűlöletkeltéshez értenek, úgy gondolják, hogy a jelenkor történelmét is át kell írniuk. Többek között ezzel magyarázza Forgács Imre politikai elemző, a Bajnai-kormány egykori minisztere, hogy a Fidesz politikusai szerint 1990-ről ma már bármilyen ostobaságot lehet állítani. Beszélgetésünkből kiderül, az sem lepi meg, hogy a populisták törzsszavazói szinte vallásos hittel rajonganak kedvenceikért.

A jelenlegi parlament kormánypárti többsége május elején a saját sikereként ünnepelte az újra szabadon választott Országgyűlés harminc év előtti megalakulását. Miért lehetett ez számukra ennyire fontos?

A magabiztos, nagyhangú nyilatkozatok ellenére a kormány komoly bajban van. A koronavírus-járvány sokkolta az egész világot. A válságkezelésről azonban azt is tudni kell, hogy az nemcsak orvosszakmai, hanem egyúttal bonyolult közigazgatási feladat is. Naponta szembesülhetünk az Orbán-kormány hozzánemértésével: úgy rendelik el például a szakorvosi ellátás újraindítását, hogy annak a minimális háttérfeltételeit sem biztosítják. Miután ezeken a területeken, például a védőfelszerelésekkel való folyamatos ellátásban káosz uralkodik, a figyelem elterelése céljából az elmúlt harminc év történelmének újraírásával próbálkoznak. A Fidesz politikusai úgy gondolják, hogy 1990-ről ma már bármilyen ostobaságot lehet állítani. Történelmi megemlékezés címén újra divatba jött a kommunistázás. A harminc évről szóló országgyűlési dokumentumban például azt írták, hogy az új törvényhozásnak a kommunisták által lepusztított, szellemileg és lelkileg megnyomorított országot kellett helyreállítania. Aztán persze jöttek a tiszta tekintetű fiatal demokraták, és minden jóra fordult.

Az ünnepi ülésen elfogadott politikai nyilatkozat lényegében azt állítja, hogy csak 2010 után, az új alaptörvény jóvoltából sikerült szakítani a posztkommunizmussal. Ez valóban így van?

A „posztkommunizmus” fogalom használatának eleve nem sok értelmét látom. Magyarországon a hetvenes évektől senki nem beszélt kommunizmusról, legfeljebb voltunk néhányan – akkori fiatalok –, akik valamiféle élhető szocializmusban reménykedtünk. Azt hiszem, a mai magyar „haveri kapitalizmus” láttán már nem csak én sajnálom, hogy ez végül nem sikerült. Ami konkrétan 2010-et illeti: az akkor leváltott Bajnai-kormány tagjainak a fele pártonkívüli volt, tehát még az MSZP-nek sem volt tagja.

Fotó: Marton Meresz

Egy évtized elteltével, három kétharmaddal megnyert választás után, mi szükségük lehet ilyen mértékű történelemhamisításra?

Induljunk ki abból, hogy az elmúlt tíz év mindenütt nagyjából ugyanarról szól. A 2008-as válság drasztikusan megnövelte a társadalmi különbségeket. Ennek következménye, hogy világszerte populista politikusok kerültek hatalomra: Donald Trump, Boris Johnson, Orbán Viktor és a többiek. Számukra sem a gazdaságtörténeti, sem az egyéb tények nem számítanak: igazi fake news politikusok. Miután a kormányzáshoz általában nem, csak a gyűlöletkeltéshez értenek, úgy gondolják, hogy időről időre át kell írniuk a jelenkor történelmét is. Még- csak nem is magyar sajátosság a bűnbakok keresése, akiket a gazdasági bajok okozóiként minden igazi „hazafinak” utálnia kell. Amerikában a mexikói bevándorlókat és a kínaiakat, Nagy-Britanniában az uniós munkavállalókat, nálunk a migránsokat jelölték ki erre a szerepre. A valóságban persze arról van szó, hogy a válság által leghátrányosabban érintett középrétegek, például a kevésbé fejlett vidéki régiókban élők, vagy a kitelepült feldolgozóipar otthon maradt munkavállalói (a kékgallérosok) voltak azok, akik már a koronavírus-járvány előtt is reménytelen helyzetbe kerültek. A történelmet ezért elsősorban nekik kell újra megtanítani.

A közelmúlt történelmére még sokan emlékezhetnek. Ha – finoman szólva – más színben tüntetik fel, az legitimálhatja minden eddigi tettüket?

Attól függ, hogy mit értünk a közelmúlt történelmén. Néha egyszerűen csak nevetséges, amit az Orbán-kormány utóbbi „dicsőséges” tíz évéről mondanak. Még inkább ez a helyzet, ha az egykori szemtanúk hallanak mondjuk a Fidesz történelemformáló szerepéről a rendszerváltás éveiben. A túlzott tárgyismeret persze mindig megköti az emberek fantáziáját. De gondoljunk bele: a mai fiatal generációk számára 1989 már ugyanolyan távoli történelmi eseménynek tűnik, mint mondjuk a mohácsi vész. A 168 Óra olvasóit a kerekasztal-tárgyalások egykori résztvevőjeként szeretném arról biztosítani, hogy az orosz csapatok nem Orbán Viktor szónoklata miatt vonultak ki Magyarországról!

A nem létező köztársaság elnöke ünnepi beszédében független, demokratikus jogállamnak nevezte Magyarországot. Ezt a minősítést határon belül és kívül sem mindenki osztja. De hol az igazság?

Magyarországon a demokratikus jogállam 1990 és 2010 között lényegében működött. A jogállamiság szisztematikus felszámolása az Orbán-kormány hatalomra kerülésével kezdődött, és azóta is tart. A sajtószabadság korlátozása, az Alkotmánybíróság, a számvevőszék, az ügyészség és más fontos intézmények pártkatonákkal való feltöltése, a bíróságok vagy a Magyar Tudományos Akadémia elleni támadás, a CEU elűzése olyan tények, amelyekről vitatkozni sem érdemes. Az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az Európai Unió Bírósága, illetve az Európa Tanács már sokszor elmarasztalta a magyar kormányt a jogállamiság felszámolása miatt. Ők erre érvek helyett általában dühödt kirohanásokkal válaszolnak. Ezeket az európai intézményeket többnyire udvarias diplomaták vagy szakértők képviselik, akik egy kormányfő pimaszkodására például egyáltalán nincsenek felkészülve. Márpedig aligha minősíthető másként Orbán Viktor egyik legutóbbi levele. Ebben kioktatja a néppárti vezetőket, és lényegében bocsánatkérésre szólítja fel őket az eddigi bírálatok miatt: „Nem engedhetjük, hogy politikai ellenfeleink kisajátítsák a jogállamiság elvét, és ezt a közös értéket pártpolitikai eszközzé silányítsák” – írta. Eszerint a Freedom House sem látja jól, a héten kiadott jelentése szerint Magyarország már nem tekinthető demokráciának.

A propaganda amúgy is a mindenük. A folyamatos manipulációval még tudják növelni a szavazótáborukat?

Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy a populisták törzsszavazói szinte vallásos hittel rajonganak a kedvenceikért. Donald Trump mondta a 2016-os kampányban, hogy ő az Ötödik sugárúton akár le is lőhetne valakit, mégsem veszítené el a szavazóit. Ahogy láttuk az akkori választás eredményét, vagy az azóta eltelt négy év katasztrofális elnöki teljesítményét, egyáltalán nem túlzott. Nálunk nagyjából ugyanez a helyzet. Az Európai Uniónak például a legnagyobb erénye egyúttal a legnagyobb hibája is: születésétől fogva a tagállamok konszenzusára épül. Márpedig mindenkivel egyetérteni időigényes és többnyire unalmas dolog. A bulváron nevelkedett nézők a politika színpadán is izgalmas történetekre, drámai hősökre vágynak. Olyan politikusokra, akik a járvány idején a kamerák előtt maszkot öltenek és utat mutatnak a munkájukat amúgy hiányos felszerelésben végző egészségügyi szakembereknek.

Fotó: Marton Meresz

Lehet például újabb rezsicsökkentés?

Hogyne, hiszen az fényesen bevált. A kormány gondoskodása miatt a Fideszre szavazó polgárok többsége egyáltalán nem foglalkozik gazdasági, különösen nem pénzügyi kérdésekkel. Nekik fel sem tűnik, hogy az Orbán-kormány 2010-ben az áfa korábbi 25 százalékos kulcsát 27 százalékra emelte. Pedig erről az adófajtáról legalább két dolgot kellene tudniuk. Az egyik az, hogy azt minden fogyasztó, így a nyugdíjasok is fizetik. A másik, hogy az áfa a legnagyobb adóbevétel, ebből a forrásból minden évben 3000-4000 milliárd forint nagyságrendű összeg érkezik a központi költségvetésbe. 2019-ben az áfabefizetés már a 4285 milliárd forintot – a GDP 9,8 százalékát – is elérte. Nem kell mást tenni, csak ezekhez a gigantikus összegekhez mérni azt a néhány ezer forintot, amelyet egy átlagos magyar háztartás havonta rezsicsökkentés címén – a kormány nagyvonalú politikai támogatásaként – megkapott.

A járvány és az ennek ürügyén bevezetett rendkívüli kormányzás után még inkább szembetűnő, hogy itt Patyomkin-világ épült. És akkor hogyan tovább?

Hadd kezdjem azzal, hogy komolytalannak tartom, ha a sajtókommentárok a magyar miniszterelnök megszólalásainak összeurópai, sőt, világpolitikai jelentőséget tulajdonítanak. Mi egy nagyon szerethető, de gazdaságilag nem túl jelentős országban élünk, és a politikusainknak ehhez a realitáshoz kellene szabniuk a személyes ambícióikat. Be kellene látnunk, hogy csak hazugságokra épülhet az a kormányzati kommunikáció, amely szerint mi Isten kalapján a bokréta vagyunk. Különösen indokolatlan ezt állítani egy világjárvány idején, amikor a „nemzetek Európája” jelszó láthatóan egyre kevesebbet jelent. Erre példa, amit a német vagy a svájci kórházak vezetői tesznek: ők Olaszországból is fogadnak ápolásra szoruló betegeket. Kicsit egyszerűbb példával élve: a koronavírus elleni vakcinát nemzeti alapon biztosan nem lehet kifejleszteni.

Konkrétan mi lenne a teendő?

A legfontosabbnak azt tartom, hogy az európai pénzügyekben legyen végre áttörés, mert a válságkezeléshez rengeteg közös pénz kellene. Azokkal értek egyet, akik szerint nem kedvezményes hitelekre, hanem a lakosság és a vállalatok közvetlen költségvetési támogatására, adóbefizetések halasztására, negatív jövedelemadóra, a Kurzarbeitergeldhez hasonló állami bérkiegészítésre, és feltétel nélküli alapjövedelemre lenne szükség. Az Európai Unió gazdagabb északi tagállamai továbbra is azt hiszik, hogy az eurókötvény célja csak a déliek szokásos megsegítése, ez azonban súlyos tévedés, és az Európát is fenyegető világválság teljes félreértése. 2020 nyarán nem csak az olaszok vagy a spanyolok jövője a tét, a valutaövezet és az Európai Unió szétesését kellene valahogy elkerülni. Az IMF előrejelzései szerint a koronavírus által okozott gazdasági károk várhatóan nagyobbak lesznek, mint az 1929–33-as válság veszteségei. Az eurókötvényre éppen azért lenne szükség, mert az értékpapírok vásárlói számára a tőke és a kamatok visszafizetését az unió 27 tagállama garantálhatná. A kulcsvaluták (dollár, euró, jen, font, svájci frank) kibocsátói elvben korlátlanul képesek „pénzteremtésre”. Átmenetileg az ebből származó uniós költségvetési transzferekkel lehetne a tagállamokban megoldani a vállalatok és a lakosság közvetlen finanszírozását. A gazdaság újraindítása és az egészségügyi korlátozások ezzel járó felelőtlen feloldása helyett a vakcina megtalálásáig mindenképpen időt kellene nyerni.