Immár hetedik éve állnak neki újra a 4-6-os villamos felújításának, a körút felén jönnek a korlátozások

2019. június 5., 17:50

Szerző:

A vágányok elöregedése miatt teljes körű felújítást végeznek Budapesten a 4-6-os villamos vonalán a Széna tér és a Margit utca, valamint a Práter utca és a Petőfi híd pesti hídfője között – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Immár hetedik éve zajlik a villamospályák felújítása.

A villamossíneket teljeskörűen utoljára az 1990-es években újították fel, de a pályák 2012-re alaposan elöregedtek, illetve a közművek cseréje is indokolttá vált. Azonban eleinte csak kisebb felújításokat végeztek, ami rövidebb ideig, de nagyjából ugyanakkora kényelmetlenséggel jár a közlekedőknek, de hosszútávon nem alkalmas a probléma megoldására. A közbeszerzési eljárások lezárulását követően indult meg – majd többször csúszott – a teljes körű felújítás, amit az elmúlt nyarakon rendre tapasztalhattak Budapesten – írta korábban ki az Index.

A felújítás azért is indokolt, mert hiába hangolta a villamosok közlekedéséhez a lámpákat a főváros, azok a sínek állapota miatt lekésték a zöld jelzéseket.

A nagyfelújítás a várakozások szerint 2020-ban is lesz, illetve a már elkészült részeken is lesznek kisebb munkák Európa legjobban terhelt villamosvonalán.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.