Ujhelyi István már beszélt Jávor Benedekkel, szerinte kötelesség folytatni a párbeszédes politikus munkáját

2019. június 2., 13:37

Szerző:

Egy hete, a május 26-i EP-választáson az MSZP-Párbeszédneknek csak annyi voksot sikerült szereznie, amennyivel egy EP-képviselői mandátumot szerzett, azután pedig, hogy kiderült, a mandátumot végül Ujhelyi István kapja, a politikus írt egy Facebook-jegyzetet. Ez arról szól, hogy kötelességének érzi felvállalni a környezeti fenntarthatóság ügyének aktív képviseletét is.

„A klímavédelem és a környezettudatosság elsődleges kell legyen a következő években, ebben pedig a szociáldemokrata frakció visszatérő tagjaként innovatív szereplő akarok lenni: ezért jelentkezem a környezetvédelemmel foglalkozó parlamenti szakbizottság egyik tagjának. Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa az elmúlt években példamutató munkát végzett ezen a területen, politikusi és szakmai örökségének továbbvitele ezért nemcsak lehetőség, de kötelesség is. Felhívtam és arra kértem, hogy amennyiben jövőbeli munkája megengedi majd, úgy észrevételeivel segítse a munkámat”

– hangzik a Magyarország nem maradhat zöld-képviselet nélkül az EP-ben! című nyílt levél. Korábban Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-listavezetője is azt ígérte, hogy átveszik és folytatják Jávor Benedek munkáját.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jávor Benedek az MSZP-Párbeszéd EP-listájának a negyedik helyét kapta Tóth Bertalan, Ujhelyi István és Szanyi Tinbor mögött úgy, hogy a pártszövetség eleve nem számíthatott háromnál több EP-képviselői mandátumra. Azt a online petíciót, hogy az MSZP őt küldje az EP-be, eddig 4286-an írták alá.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.