Naponta száz autóst tudnak tesztelni koronavírusra az újbudai áthajtásos állomáson

2020. augusztus 13., 17:33

Szerző:

Áthajtásos koronavírus tesztelőállomás nyílt Újbudán, a Bikás parkban. Előzetesen csak egy online regisztrációra – és a visszaigazolásra – van szükség, onnantól bárki, az autójában ülve elvégezheti a PCR-tesztet, hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között.

Az eljárást az újbudai önkormányzat, a DriveCell Systems Zrt. és a BNG Family Project Kft. közösen dolgozta ki. Az eredményeket akár 24 órán belül megkaphatják a tesztelésen résztvevők, Újbuda lakói árengedményt kapnak az egyébként 32 ezer forintba kerülő teszt árából.

Mint Dr. László Imre, Újbuda polgármestere közölte az átadáson, a kerület eddig 133 millió forintot költött a járvány elleni védekezésre, megelőzésre és körülbelül 1800 tesztet is elvégzett az állam helyett. A fizetés egyelőre a tesztállomás helyszínén, érintésmentesen, bankkártyával oldható meg, de hamarosan elérhető lesz az online előrefizetési megoldás is.

Jelenleg napi 100 embert tudnak az állomáson letesztelni.

Az autósok kétféle eljárás közül választhatnak: az önálló, valamint egészségügyi személyzet által elvégzett mintavételezésre. Ez utóbbi esetében a negatív eredmény alkalmas a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által elrendelt karantén alóli mentesség igazolására. A teszteket egyébként ay NNK laboratóriumában elemzik.

Több országban alkalmazzák már sikerrel az autós, áthajtásos tesztelést, melynek nagy előnye, hogy a vizsgálaton résztvevő személy a mintavétel során végig autójában maradhat.

További részletek a tesztallomas.hu oldalon olvashatók.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.