Leváltotta miniszterét az új-zélandi kormányfő, mert a tárcavezető összejött egy kollégájával

2020. július 22., 05:59

Szerző:

Leváltotta Iain Lees-Galloway bevándorlási minisztert Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő, mert a tárcavezető kapcsolatot kezdeményezett egyik munkatársával – derült ki Ardern szerdai sajtótájékoztatóján.

– A miniszter rosszul ítélte meg a helyzetet az elmúlt 12 hónapban. Azzal, hogy belement ebbe a kapcsolatba, olyan vádaknak tette ki magát, hogy visszaélt hivatali pozíciójával

– magyarázta a döntést a miniszterelnök. Ardern azt is mondta, hogy a leváltott kormánytag szerint a kapcsolat mindkét fel beleegyezésén alapult. 

Lees-Galloway tudatta, hogy elfogadja a miniszterelnök döntését, egyúttal pedig bocsánatot is kért.

– Teljesen nem helyénvaló módon viselkedtem, és nem maradhatok tovább miniszter

– tudatta közleményében a leváltott politikus. A kormányfő arra is kitért, hogy Lees-Galloway a szeptemberi választásokon sem indul újra képviselőjelöltként.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.