Addig fojtogatták egy párnával az idős asszonyt, amíg el nem árulta, hol tartja a 10 ezer forintját

2020. július 7., 11:28

Szerző:

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt két 24 éves fiatalemberrel szemben, akik tavaly decemberben együtt raboltak ki egy idős asszonyt egy Heves megyei településen.

A két büntetett előéletű vádlott tavaly december 16-án éjjel érkezett a szomszéd faluból az alig 300 lelket számláló hevesi kisközségbe, ahol – előzetes megbeszélésüknek megfelelően – rögtön áldozatuk portájához lopakodtak. Ott egyikük leszerelte az ablakról a védőrácsot és szúnyoghálót, majd a két elkövető az ablakon át bemászott az épületbe. Odabenn tapogatózni próbáltak a sötétben, közben felverték álmából a lakás tulajdonosát, egy gondozásra szoruló idős asszonyt, aki vesztére villanyt gyújtott.

Mivel a vádlottak tartottak attól, hogy világosban a nő felismeri őket, mögé kerültek, majd a fiatalabb elkövető hátulról a földre lökte a sértettet, akinek a fejére egy párnát szorított. A fuldokló asszonytól mindkét támadó pénzt követelt, amit végül sikerült is szerezniük, mivel a szerencsétlen áldozatuk kénytelen volt elárulni, hol tartja a tárcáját. A támadók az erszényből elvettek 10 000 forintot, valamint

egy kosárból eltulajdonítottak két doboz cigarettát,

azután bezárták az idős nőt a fürdőszobába és távoztak a helyszínről. Az asszony nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.