Úgy tűnik, Palkovics László jóváhagyta a már elbírált kutatásokat, kihirdették a nyerteseket

2018. augusztus 9. 20:33 - szerző: 168 Óra

Felfedező kutatásra 12 milliárd forintot nyert el 400 magyar kutató – tette közzé a hírt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján.

Ezek azok a február–márciusi kiírású pályázatok, amelyeket tavasszal a tudományos szakértői csoportok elbíráltak. Pálinkás József – akkor még az NKFIH elnökeként – június végén levelet küldött a kutatóknak, hogy felfüggesztik a pályázatok nyerteseivel a szerződéskötést, mert a hivatal a Palkovics László vezette Technológiai és Innovációs Minisztérium felügyelete alá került, anyagi kötelezettségvállalásra pedig csak előzetes miniszteri jóváhagyással kerülhet sor. Annak ellenére, hogy a miniszter kijelentette az MTA támogatása körüli botrányban, hogy minden alapot nélkülöz a félelem, miszerint az Orbán-kormány államosítani akarná a kutatóintézeteket, és a kutatás függetlensége pedig nem fog sérülni az ITM felügyelete alatt.

Úgy tűnik, megtörtént a jóváhagyás, az NKFIH közleményben hirdette ki a 12 milliárdos keretre vonatkozó eredményt, amiből a hazai felfedező kutatásokat támogatják.

– A források egyharmadát fiatal kutatók nyerték el, akik kutatói életpályájukat és önálló kutatásaikat Magyarországon kezdik meg. Az elnyert források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket és nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik – írják.

Pálinkás Józsefet június 30-i dátummal felmentették tisztségéből, a hivatal élén Birkner Zoltán váltotta, aki hangsúlyozta, hogy a kutatásokat azzal céllal finanszírozza a hivatal, hogy a fiatal kutatók számára vonzóvá tegye a kutató életpályát, és önálló kutatási témák elindítására ösztönözze a 40 év alatti kutatókat.

Birkner Zoltán
Fotó: Facebook

A közlemény szerint a pályázati értékelési folyamat a pályázati kiírásokban megjelent szempontrendszer szerint, anonim szakértők bírálatai alapján, szakértői csoportok (zsűrik) és tudományterületi kollégiumok részvételével zajlott.

A pályázatok kiértékelése után döntési javaslatot tettek az NKFIH elnökének, aki a javaslattal egyetértett, a javasolt pályázatokat – vagyis a befagyasztott támogatásokat - változtatás nélkül jóváhagyta.

A támogatások száma alapján az intézményi rangsort az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti 49 db támogatott projekttel, összesen 1,38 milliárd forint értékben. Az MTA-intézmények rangsorát a Természettudományi Kutatóközpont vezeti 21 támogatott projekttel, 0,72 milliárd forintnyi támogatással.