Úgy tűnik, Fekete-Győr Andrásnak nem lesz kihívója

2020. január 4., 08:31

Szerző:

Nyáron tart tisztújítást a legnagyobb parlamenten kívüli ellenzéki párt, a Momentum. Jelenleg az a legvalószínűbb, hogy Fekete-Győr András ismétel az elnöki pozícióban – írja a Népszava.

A politikus megerősítette a lapnak, hogy újra elindul a tisztségért. 

– Tavaly Magyarország legnagyobb politikai közössége lettünk a Fidesz után és a Demokratikus Koalíció mellett. Bízom benne, hogy lesz verseny az elnöki posztért, mert így hozzuk ki egymásból a legtöbbet

– jegyezte meg Fekete-Győr András. A pártelnök hozzátette, hogy szerinte a következő Momentum-elnök feladata az lesz, hogy felkészítse Európa egyik legfiatalabb politikai közösségét a 2022-es kormány-, kurzus-, és rendszerváltásra.

Fekete-Győr Andrást 2018-ban Nemes Balázs és Dukán András Ferenc hívta ki, az elnök a küldöttek csaknem 60 százalékának támogatásával újrázhatott.

 

A Népszava forrásai szerint idén azonban vélhetően senki nem indul Fekete-Győr ellen. 

Fotó: Kökényesi Gábor

A párton belüli pletykák legtöbbször Donáth Annának, a párt alelnökének és EP-képviselőjének, Soproni Tamásnak, a VI. kerületi polgármesternek, valamint Nemes Balázsnak, a Momentum szóvivőjének nevét említik, amikor a lehetséges elnökjelöltek kerülnek szóba. Utóbbiról a lap forrásai úgy vélik, „mindig el akar indulni”, de a 2019-es sikerek után még ő is letett erről.

Soproni Tamás könnyedén verte a VI. kerületben a fideszes Hassay Zsófiát, a momentumos politikus mégsem pályázik a pártelnöki pozícióra.

– Biztosan nem indulok elnökjelöltnek, terézvárosi polgármesterként és a Momentum fővárosi frakcióvezetőjeként bőven van feladatom – mondta a lapnak.

Donáth Anna alelnök a Népszavának azt nyilatkozta, hogy az elnöki pozíció teljes embert kíván, „főleg akkor, amikor egy önkéntesekből álló, lelkesedésen alapuló közösséget kell szervezni, nemcsak Budapesten, hanem az egész országban”. Elmondása szerint jelenleg az EP-képviselősége a prioritás. Úgy látja, az elmúlt másfél évvel, a legutóbbi két választás eredményeivel mindenki elégedett lehet, ebben pedig a Momentum-tagok hatalmas munkabírása mellett Fekete-Győr András is komoly szerepet játszott.

A nyári tisztújításon az elnökön kívül még elnökségi tagokat választanak, de a jelenlegi elnökségben sem várhatóak jelentős változások.