Szexuális zaklatással vádolja a kormánypropaganda a DK-s újbudai polgármesterjelöltet, az ellenzék a TV2 előtt tüntet

2019. október 2., 18:18

Szerző:

A TV2 és az Origo szerint többször is szexuálisan zaklatta László Imre DK-s politikus, az ellenzék újbudai polgármesterjelöltje az egyik orvosnőt még 2012-ben. A nő eltorzított hangon, arc és név nélkül adott interjút a TV2-nek – írja az Index.

A nő állítása szerint László akkoriban a Swiss Medical Services Kft. nevű magánklinikán dolgozott orvos-igazgatóként. Elmondása szerint egyszer László az irodájában lehúzta a sliccét, elővette a péniszét és arra kérte, simogassa meg. Egy másik alkalommal a férfi meg akarta erőszakolni őt. A történteket a nő jelezte a kft. ügyvezetőjének is, de nem tett feljelentést.

Az Index megkereste a kft. ügyvezetőjét, de választ egyelőre nem kaptak.

A nő azt nyilatkozta a TV2-nek, hogy azért állt elő most a történetével, mert meglátta a polgármesterjelölt plakátjait, és eszébe jutottak a történtek.

– A plakátokra nézek, és nem értem az embereket. A nézése, az elején sem szerettem a nézését, de most már tudom, mi van mögötte

– mondta a nő.

László Imre Facebook-oldalán azt írta, hogy azt üzeni Hoffmann Tamásnak és a Fidesznek, hogy ha harc, hát legyen harc. Jelezte, hogy szerda este fél hatra tüntetést szervez a TV2 elé, „Hányunk a hazugságaitoktól” címmel.

Karácsony Gergely, az ellenzék főpolgármester-jelöltje kora délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a témában a TV2 épülete előtt. A politikus úgy véli, hogy a TV2 és az Origo felrúgta a sajtóetikát, mert mindenféle bizonyíték nélkül állt elő egy súlyos váddal és lehetőséget sem adott László Imrének, hogy reagáljon a vádakra. 

 

A sajtótájékoztatón László Imre kitalációnak nevezte a történteket.

– Megdöbbentőnek és szomorúnak gondolom, hogy a Fidesz ilyen alantas eszközöket alkalmaz

– mondta. Közölte azt is, hogy büntetőfeljelentést tesz az ügyben.

Délután fél 2-kor Karácsonyt és Lászlót beengedték a TV2 épületébe, ahol átadtak egy petíciót. Abban bíznak, hogy az esti híradóban beolvassák.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán élőben közvetítette, ahogy a tüntetők a TV2 híradóját kihangosítva várják, hogy a petíció szövegét beolvassák-e a műsorban.