A meghasadt gránittömb

2020. augusztus 19. 16:28 - szerző: Zubreczki Dávid

A trianoni békediktátum századik évfordulója elég fontos és elég kerek évforduló ahhoz, hogy az állam emlékművet állítson, amelyet most avatnak fel hivatalosan. Már a tervet is sokan bírálták, mondván, a mélybe vezető rámpa önmagában depressziós hatással van a látogatóra, aki alant inkább a nemzet sírhelyeként értelmezheti a mécsest, mintsem a túlélés szimbólumaként. Zubreczki Dávid építészeti szakíró ezzel szemben felfedezte a mű sokrétű üzenetrendszerét, amelyről a Tervlap című építészeti szakportálon számolt be egy júniusban megjelent cikkében. Ezt olvashatják az alábbiakban.

Megkönnyebbülés volt, mikor kiderült, hogy ez nem egy újabb, kopjafa hegyében üldögélő szentkoronás turul lesz, amelyet szomorkodó emberek vesznek körbe. Mielőtt nekem jönne valaki: ezek is erős és fontos szimbólumok, de olyan tömegben és színvonalon csépelték el őket az elmúlt évtizedekben, hogy egy egész országnak szóló emlékmű esetén jó lenne már továbblépni rajtuk.

Persze nagyon nehéz valami 21. századi dologgal előrukkolni, főleg nálunk, ahol egy emlékművet mindenképpen politikai alapon ítélnek jónak vagy rossznak. Erre legszebb példa a forradalom ötvenedik évfordulóján állított 1956-os „Vaskefe” a Városliget szélén. Budapest egyik legszínvonalasabb, legerősebb köztéri alkotása ez az ezredforduló óta, de másfél évtized elteltével sem békélt meg vele mindenki.

Az Országházzal szemben épülő, Alkotmány utcai Nemzeti összetartozás emlékhelyének megítélése még kacifántosabb. Egy utcaszint alá süllyesztett, meghasadt gránittömb belsejében égő öröklángról van szó, amelyhez száz méter hosszú lejtő vezet le a Kossuth tér irányából. Oldalfalain az egykori Magyarország valamennyi településének neve olvasható az 1913-as helységnévtár alapján.

Ez a tájépítészeti beavatkozás sokkal közelebb áll a kortárs köztéri emlékjelek szellemiségéhez (cipők a Duna-parton, golyók a Földművelésügyi Minisztérium falában, a Reform500 idézetes kövei a Kálvin téren, vagy az ELTE világháborús bronzcsíkja a téglafalban), mintsem a 20. századi hagyományos emlékművekhez. Mondjuk az egy sarokkal odébb álló, sokat vitatott Nemzeti Vértanúkéhoz.

Ennek köszönhető, hogy nem csak a szokásos jobb-bal megosztás mentén alakul ki az éljenzők és pfujolók tábora. Vannak ugyanis, akiknek pont azért nem tetszik az emlékmű, mert hogy szép, szép az összetartozás, na de hol van ebben Trianon? Nos, én is azt hittem, hogy sehol, de aztán a Skyscrapercity fórumon szembejött egy egészen meglepő megfejtés. A MatteoFTC nevű felhasználó posztolta a kérdést, hogy vajon véletlen-e a meghasadt kőtömb repedéseinek és a jelenlegi országhatárok egybevágása?

Ha véletlen is, amióta láttam a felosztást, már nem nagyon tudom másképp értelmezni ezt a formát.

Mindez elsősorban azért érdekes, mert egész mostanáig ezt hiányolták belőle sokan. Rákerestem gyorsan, hogy vajon feltűnt-e bárki másnak a dolog korábban, de úgy tűnt, hogy senkinek. Sőt, a HVG tavalyi elemzésében épp ennek a hiányosságára hívta fel a figyelmet a szerző. Az elemzés ráadásul egy másik értelmezési síkot is megemlít, ez pedig a sírba szállás kérdése. Vagyis az egész olyan, mint a Szózatban a sír, „hol nemzet süllyed el”.

Figyelembe véve a Magyarországot szimbolizáló kőtömböt, már erről is simán el tudom hinni, hogy tudatosan szerepel a hely „programjában”. Legalábbis erre utalhatnak az építtető Steindl Imre Program vezérigazgatójának, Wachsler Tamásnak a képei. Legutóbb ugyanis resurreXit címmel posztolt egy fotót az elkészült emlékhelyről, ami a lejtő aljáról készült, és a felfelé vezető rámpa látható rajta, a végén az Országházzal. Az X a látványban is megjelenő formára utalhat (mely amúgy még jobban kiemeli az álperspektíva építészeti illúzióját), de ami érdekesebb, az a latin szó, amely ugye feltámadást jelent.

Szóval alighanem tényleg erről van szó: az emlékhely az ország sírba szállásának és feltámadásának szimbolikájára épül. Lefelé haladva mi is sírba szállunk, aztán a sötét emlékhelyről kilépve elénk tárul az Országház, az államiság, az összetartozás és más hasonló, nagy előszeretettel emlékművesített eszmék jelképe. Amelyen amúgy épp szintén június 4-re cserélték le a címereket, vagyis felkerültek a hiányzó jelentősebb városok, de szintén az egykori határok figyelembevételével.