Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

A kék pillangó - Már gyerekkorában is utálta a saját testét

2020. július 5. 09:15 - szerző: Mátrai Anna

Sokan aktivistának tartják, mert kiállt egy olyan ügyért, amelyben ő maga is érintett. Berencsi Eszter mégsem vallja magát annak, egyszerűen csak segíteni szeretne a sorstársainak. Nemrég azzal került be a közbeszédbe, hogy transznemű nőként nem adhatott vért. Amikor beszélgettem vele, nemcsak erre voltam kíváncsi, hanem az útjára is, amelyet meg kellett tennie, hogy Benjaminból Eszterré válhasson.

Transzneműként Eszternek van egy másik „szülőhazája” is Magyarországon kívül. Ez pedig Szerbia, ahova még mint férfi érkezett, de már nőként távozott néhány éve. Szerbia fővárosa, Belgrád ma már a transzegészségügy fővárosának is tekinthető, a világ minden részéről érkeznek oda transzneműek. Sokszor olyan helyekről is menekülnek oda – jellemzően közel-keleti országokból –, ahol a másságukért börtön járna. Belgrádba kényszerülnek menni olyanok is, akiknek a saját országukban nem áll rendelkezésükre megfelelő infrastruktúra a nemváltás megvalósításához.

Fotó: Lakos Gabor

– Nyilvánvaló, hogy a tömegek elkezdenek alternatív utat törni maguknak, és Magyarország számára előny, hogy Szerbia itt van a szomszédban – mondja erről Eszter.

Magáról meg azt meséli, hogy

egy transznemű már gyerekkorban érzi, hogy valami probléma van,

és egy idő után, pubertáskorban rájön: a jövő, amelyet elképzelt magának, nem lehet az övé, csakis műtéti úton. A transzneműek jellemzően önellentmondásban vannak a saját testükkel, ezért a legfontosabb céljuk a tranzíciójuk (nemváltás – a szerk.) után, hogy „újjászületett” nőként vagy férfiként a lehető legjobban beleolvadhassanak a társadalomba, és háborítatlanul élhessenek.

Amikor leültem Eszterrel beszélgetni, meg sem fordult a fejemben, hogy eddigi 29 évéből 28-at férfiként élt. Ő viszont őszintén elmondta, hogy férfiként soha semmilyen szexuális élményben nem volt része. Utálta a saját testét, képtelen volt megérinteni a saját nemi szervét. A beszélgetésünk végén már olyan érzésem volt, mintha egy rég nem látott jó barátnőmmel töltöttem volna el némi időt. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az első telefonbeszélgetésünk elején meglepett a férfiasan mély hangja. Ami amúgy igazán különlegessé teszi őt.

Eszter konzervatív családból származik, ezért az átalakulása előtt otthon nem beszélt az érzéseiről. Kamaszként amerikai szaklapokat olvasott, miután a benne dúló ellentmondásokra, a rengeteg kérdésére az interneten talált csak választ. Érettségi után a szülővárosától, Egertől a lehető legtávolabbi egyetemre jelentkezett, Pécsre, mert úgy érezte, így inkább elkezdheti vállalni magát. A baranyai megyeszékhelyen a Jogtudományi Karra járt és ott is diplomázott. Eger ugyanis, mint mondja, nagyon merev városnak számít. Az egyetem elvégzése és pár Budapesten töltött év után döntött végül úgy, hogy a családjának is elmond mindent, s rálép a nővé váláshoz vezető útra, ahogy fogalmaz,

„mint egy kék pillangó a bábjából, újjászületik”.

Fotó: Lakos Gabor

„Előbújása” (amikor vállalja a nemi identitását, önmagát; az angol coming out fordítása – a szerk.) után egy évig a családja nem beszélt vele, mára viszont elfogadták. A tranzíciója elején maga döntött úgy, hogy egy darabig hanyagolja a közösségi média minden felületét. Idővel azonban néhány barátjával, akiket semmiképpen nem akart elveszíteni, felvette a kapcsolatot, miközben a nemváltása nyomán rengeteg új barátra is szert tett.

Egerben, ahol jelenleg él, nem érte semmiféle atrocitás az átváltozása után,

bár nem tagadja: eleinte tartott attól, vajon miként fogadják majd nőként. Legnagyobb pozitív tapasztalata, hogy bár férfiból nővé vált, a korábbi érdemeit szem előtt tartva az egriek többsége mégis elfogadta.

Több tudományos szaklap ír arról, hogy a transzneműeknél a nemváltásuk után életminőség-javulás figyelhető meg. Eszter esetében sincs ez másként. Nemrég ugyanis férjhez ment, méghozzá a legelső szerelméhez. Kardinális kérdés volt, hogy az esküvőjük még a nem- és névváltoztatás jogát ellehetetlenítő törvény (azaz a 33-as paragrafus) hatályba lépése előtt megtörténjen. Erre azért volt szükség, mert egyelőre nem biztos, hogy ezt visszamenőlegesen nem alkalmazzák, bár Eszter elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a törvényt előbb-utóbb megsemmisítik.

Eddig nem gondolkodott azon, hogy huzamosabb ideig külföldön éljen, párjával azonban azt tervezik, hogy előbb-utóbb máshol telepednek le. Eszter ezt így fogalmazta meg:

– Mindketten dolgozunk azért, hogy kicsit „jobb autót” vehessünk, hogy gyorsabban tudjunk átsiklani az élet kanyargós útjain, mert tudjuk: ha most nem ezt tennénk, akkor később lennének nagyobb problémáink.

Világváros volta miatt általában Budapestet gondolják az emberek a legelfogadóbb városnak, Eszter negatív tapasztalatainak többsége viszont éppen a fővároshoz kötődik. Médiavisszhangot kiváltó véradásos esete szintén Budapesten történt.

– Egyébként senki nem keresett fel, mindenki írta a magáét, pedig szerintem egy telefont megért volna – foglalta össze akkori érzéseit. A történteken ugyan már túltette magát, mégis érez egyfajta csalódottságot, hiszen

kimondták, hogy a vére „semmit sem ér”,

holott korábban adhatott vért akkor is, amikor még férfi volt, és akkor is, amikor már elkezdte a tranzíciót.

Fotó: Lakos Gabor

Ennek azonban van egy sokkal mélyebb rétege is: ha vért vesznek Esztertől transznemű nőként, de a vére nem juttatható el biztonságosan ahhoz, akinek szüksége van rá, akkor Eszter sem kaphat vért, ha ilyen segítséget igénylő beavatkozás vagy baleset történik vele. A papírjai szerint nő, így csak női vért hívhatnak le számára, a kromoszómái szerint viszont nem az, így a női vérrel csak ártanának neki. Nyugaton ezt a következőképpen oldják meg: a leadott, vérrel teli zacskókat felcímkézik, és ha valaki transznemű, azt is feltüntetik, hogy mely nemből melyikre váltott (férfiból nővé, nőből férfivá), és ezért melyik nemnek adható a levett vér. Egy férfiból nővé vált személy esetében ez azt jelenti, hogy a vérét férfi kaphatja meg.

További pikantéria a véradás margójára, hogy Eszternek egy következő beavatkozáshoz, egy méhtranszplantációhoz, 51 szakvéleményt kellett beszereznie, köztük egy hematológiai állásfoglalást is. Ez alapján pedig felhasználható lenne a vére. Eszter a méhtranszplantációt azért is tervezi, hogy egy nap majd a párjával gyereket vállalhassanak, ami – mint mondta – „élete koronája” lehetne, ha megvalósulna.

Eszter személyében nem csupán egy csodálatos embert, hanem egy rendkívüli nőt ismerhettem meg.

Erőt adhat mindenkinek, aki arra az útra lép, amelyre egykor ő is, vagy még éppen csak szeretné elkezdeni az „utazást”. Ahogy mindenki más is rengeteg motivációt nyerhet a tündérmeséjéből.

Eszter története egy olyan lányé, aki mert harcolni az álmaiért és azért, hogy önmaga lehessen. Ma pedig egy olyan világban, ahol a legtöbben álarcot hordanak, az az egyik legnagyobb ajándék, ha merünk önmagunk lenni.