3000 éves tömegsírt találtak Tiszafüred határában - járvány végezhetett az áldozatokkal

2020. október 13., 13:05

Szerző:

A középső bronzkori Füzesabony kultúrához sorolható, több ember maradványait tartalmazó tömegsírt tártak fel Tiszafüred határában - közölte a tiszafüredi Kis Pál Múzeum igazgatója az MTI-vel.

Mester Edit tájékoztatása szerint idén szeptemberben egy mezőgazdasági beruházás alapozási munkálatai során egy csontváz került elő, ezért indult meg a régészeti leletmentés, amelyen több, másodlagosan temetkezési céllal is használt hulladékgödröt találtak.

Az első gödörben egy zsugorított helyzetű férfi csontvázát tárták fel, a csontokon tbc-re utaló elváltozásokat figyeltek meg. A szomszédos, két méter átmérőjű gödör alján eddig negyven koponya maradványait és a hozzájuk tartozó testek összekeveredett csontjait találták meg. A csontok közül előkerültek a középső bronzkori Füzesabony kultúra jellegzetes kerámia tárgyai, valamint sok egyéb háztartási hulladék - nagyon sok állatcsont, kagyló, halcsont - és egy kis bronz késpenge.

A leletek az i.e. 1700 körüli időből származhatnak, de a későbbi természettudományos vizsgálatok ezt még pontosítani fogják - mondta a múzeumigazgató.

A testek több mint fele gyermekeké, a csecsemőtől a kamaszkorúig - jegyezte meg Mester Edit, hozzátéve, hogy mivel látványos külsérelmi nyomokat nem láttak eddig, feltételezhetően valamilyen fertőző betegség gyorsan eltemetett áldozataira bukkantak. Ezt a részletes antropológiai vizsgálat fogja majd a későbbiekben kideríteni.

Modern természettudományos biorégészeti módszerekkel, több kutatóintézet bevonásával keresik a választ arra a kérdésre, hogy mi állhat a tömegsír hátterében. Az MTA Régészeti Intézete, az ELTE TTK Embertani Tanszéke, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára és a debreceni Déri Múzeum munkatársai segítenek a feltárás szakszerű befejezésében és a későbbi vizsgálatok elvégzésében.

 

(MTI)