Tömegek álltak sorban a fideszes önkormányzat által ingyen osztott, boltban kétszáz forintért is vehető muskátliért Egerben

2019. május 3., 17:44

Szerző:

Óriási tömeg állt sorban Egeren a Dobó téren a város fideszes önkormányzata által osztott, fejenként két tő ingyen elvihető muskátliért - számolt be az Egri Ügyek. A fotón jól látszik, hogy a várakozók a két sorba rendeződnek. Habis László polgármester személyesen is osztotta a virágokat.

Az egri Dobó tér május 3-án
Fotó: Egri Ügyek/Márkus László

Az önkormányzat közleménye így fogalmaz: „Eger Önkormányzata 2019-es költségvetésében is forrást különített el arra a célra, hogy természetbeni juttatással is segítse a helyi polgárokat. Az elmúlt években a KSH adatai szerint jelentősen javultak a megélhetési feltételek, ám sokan szívesen veszik, ha a pénzbeni juttatások, vagy az önkormányzati intézményeink tevékenysége mellett a város melléjük áll egy-egy ajándékozási akcióval is”.

Az egyik ismert barkácsáruház mai ajánlata szerint a cserepes muskátli darabára 199 forint.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.