Több településen nem hozta az ígért rezsicsökkentést az Elios

2018. december 7., 09:27

Szerző:

Jelentős megtakarítást vártak a közvilágítási fejlesztésektől azokon a településeken, ahol újakra cserélték a köztéri lámpákat. Csakhogy nem mindenütt csökkent úgy a villanyszámla, ahogyan azt remélték. Így történt ez Siófokon és Hódmezővásárhelyen is, ahol az Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődött Elios Innovatív Zrt. – illetve jogelődje, az ES-Holding – cserélte a lámpákat – írja a Népszava.

Hódmezővásárhely esete azért is érdekes, mert ez volt a kiindulópontja, afféle mintaprojektje – az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint súlyos szabálytalanságok közepette lebonyolított – Elios-os pályázatoknak.

Siófokon a város 6900 lámpája közül 4600-at újítottak fel 2012 és 2015 között. A város 2012-ben 101,8 millió forintot költött a közterületi fényforrások villanyszámlájára, 2017-ben pedig 66,1 milliót. Ez 35 százalékos csökkenés, csakhogy ugyanebben az időszakban az áram ára 38 százalékkal esett vissza. Mindezek alapján az siófoki önkormányzat a portál érdeklődésére közölte, hogy

„egzakt módon teljesítménycsökkenés nem határozható meg.”

2009-ben – az akkor még Lázár János vezette – Hódmezővásárhely és az akkor még ES-Holding névre hallgató cég közötti szerződésben a vállalkozás azt ígérte, az új lámpák átadását követő öt évig az úgynevezett A2-es egyetemes szolgáltatói árral kalkulálva 25 százalékos megtakarítást ér el. Az önkormányzat azt prognosztizálta, hogy a 6800 lámpa részleges felújítása, cseréje után 35 százalékkal csökkennek a közvilágítás költségei, és évi 44 milliót spórolhat a város. Ami abszurd, hiszen a felújítások előtt, 2011-ben 48 milliót költöttek közvilágításra.

Az új hódmezővásárhelyi lámpákat végül 2012 elején adták át. A LED-lámpák révén valóban lényegesen, több mint 20 százalékkal kisebb lett az áramfogyasztás, ám a várt nagy spórolás így is elmaradt. A város 2012-ben 55 milliót, 2013-ban pedig 50 millió forintot fizetett a közvilágítás után.

Nem csak Siófokon és Hódmezővásárhelyen maradt el a remélt rezsicsökkenés a lámpacsere után. Korábban a Direkt36 írta meg, hogy Keszthelyen sem jöttek be a cég által ígért megtakarítások.

Tavaly ősszel derült ki, hogy az OLAF 35 Elios-közvilágítási tendernél talált szabálytalanságokat. A rendőrség végül bűncselekmény megállapítása nélkül zárta le a nyomozást nemrégiben. Az OLAF javaslatára jelenleg az Európai Bizottság dönt arról, visszakéri-e Magyarországtól az érintett közvilágítási felújításokra adott összesen 13,5 milliárd forintot.