Borzalmas pusztítást vitt végbe egy cég a balatonakali nádasban

2020. október 30., 15:15

Szerző:

Natura 2000 területet jelentősen megváltoztató természetkárosítás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség két férfi ellen, aki Balatonakali térségében jogellenesen irtotta ki a balatoni nádast - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Azt írták: egy beruházó cég 2018 decembere és 2019 eleje között kapott hatósági engedélyt Balatonakalinál medertisztításra, azzal a feltétellel, hogy mederkotrást és nádirtást nem végezhetnek. A beruházó a földmunkák elvégzésére szerződött egy társasággal, a szerződésben rögzítve az engedélyben előírtakat.

A vállalkozás 63 éves ügyvezetőjének utasítására azonban a cég 51 éves alkalmazottja markológéppel az érintett terület több mint felén nádirtást is végzett. A gépkezelő tudva, hogy ez tilos, a munkagéppel nemcsak a nádat, hanem az iszapot is kiszedte és a partra halmozta.

A nádas területe a tiltott tevékenység miatt csaknem másfél hektárral csökkent, amely Balatonakali teljes náddal borított partszakaszának csaknem húsz százalékát érinti - közölték.

A főügyészség szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, az alkalmazott esetében próbaidőre felfüggesztve.

 

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.