Tényi István feljelentést tesz, hogy kiderüljön, hogyan kerülhettek a kormánysajtóhoz Nagy Blanka személyes adatai

2019. január 16., 10:32

Szerző:

Tényi István főfeljelentő az ügyészséghez fordult ismeretlen elkövető ellen személyes adattal visszaélés gyanúja miatt, miután a kormánypárti revolverportál, a Ripost, majd a fél kormánysajtó azt írta, hogy a Fidesz és Áder János ellen elmondott indulatos kecskeméti beszédéről elhíresült Nagy Blanka bukásra áll és rengeteget hiányzik – írja a 24.hu.

Tényi beadványa szerint a névtelenül közölt cikk jelentős érdeksérelmet okozhatott a diáklánynak. Ezért az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a

bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte.

Nagy Blanka egyébként nem tud róla, hogy bukásra állna és mindössze 100 órát hiányzott a megengedett 250-nel szemben.

A diáklányt korábban az 5. számú Fidesz-párttagkönyv büszke tulajdonosa, Bayer Zsolt is elővette, kreténnek és prolinak nevezte a lányt, csakhogy később kiderült, ő valóban megbukott a gimnáziumban.  Nagy Blanka később visszaszólt Bayer Zsoltnak, mondván, a Magyar Idők publicistája nézzen tükörbe, és hallgassa végig a megszólalásait, amelyekben káromkodik, és úgy próbáljon ítélkezni meg felette, hogy ő is ezt csinálja.

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.