Teljesen beszánthatják a megyei lapokat, egy központilag szerkesztett újság lenne helyettük

2019. május 25. 08:26 - szerző: 168 Óra

Teljesen felszámolhatják a kormányközelbe került megyei lapokat - írja a Népszava több érintett lap munkatársának, vezetőjének elmondására hivatkozva. A folyamat eredményeként akár

a teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhetne

a jelenlegi formájában.

2016 őszén a megyei lapok többsége Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került, majd a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozásával minden helyi kiadvány a kormányközeli szervezet tulajdonává vált.

Olyan hírek keringenek a szerkesztőségekben, hogy az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elején teljesen megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és

egy központilag szerkesztett újság venné át a helyüket.

Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, a helyi tartalom minimális lenne, és utóbbit megyénként csupán néhány újságíró állítaná elő. Helyi vezetők és főszerkesztők sem lennének. A rendszer lényegesen olcsóbbá tenné a működést, ez pedig a KESMA létrehozásának az egyik célja.