Orbán Viktor tagadja, hogy politika és üzlet összefonódik, közben a valóság az ellenkezőjét ordítja
Putyini koreográfia szerint tartott gigantikus meglepetés-sajtóértekezletet Orbán Viktor január 10-én, legalábbis azok számára, akiket adminisztratív okból és módon nem zártak ki az eseményről, ami szintén putyini gyakorlat. Innováció végül is csak abban mutatkozott, hogy míg Vlagyimir Vlagyimirovics hagyományosan évzáró kormányinfót szokott tartani, Orbán az évkezdést választotta a nyitott kormányzás mímelésének időzítésére. Ki tudja, a következő lépés talán a putyini gyakorlatból szintén ismert betelefonálós nemzeti konzultáció lesz.
Az előszűrt hazai és nemzetközi média jelenlévő képviselői valóban bármit kérdezhettek, igaz, a kormány saját propagandamédiájával keresztöltésben. Az igazi mutatvány ily módon a semmilyen különleges bejelentéssel sem készülő, csupán önmagával, mint szenzációval szolgáló kormányfőtől arra korlátozódott, hogy a felmerülő valódi kérdéseket egy-két mondatos tromffal hárítsa el. Kovács Zoltán államtitkár – a vezénylés nagy feladatát nem bízhatták az újonc szóvivő Hollik Istvánra – jó előre közölte, nem enged „miniinterjúkat”, tehát a nyilvánvaló hazugságokra nem lehetett visszakérdezni. A miniszterelnök a kivételes eseményen egyébként az interjúkészítés hátrányairól is megemlékezett, mondván, nem látja értelmét annak, hogy bikaviadalt vívjon egy-egy újságíróval. Maradnak tehát a mikrofonállvány-beszélgetések az idők végezetéig.
A rendkívüli és egyúttal rendkívül hosszú évindító miniszterelnöki kormányinfón, amelynek már a neve is kifejező, a 444 újságírója kérdezett rá arra a különös természeti jelenségre, miszerint a kormányfő apja, veje, szomszédja, kollégiumi szobatársa és kötélbarátja egyaránt milliárdossá lett, s hogy vajon volt-e ebben szerepe Orbánnak, vagy ez csupán a véletlenek összjátéka?
A miniszterelnök válaszát érdemes szó szerint idézni: „Sokadszorra találkozom a helyzettel, hogy önök rendszeresen üzleti kérdésekben akarnak tőlem véleményt kérni. Eddig sem jártak sikerrel, ezután sem fognak, mert az a meggyőződésem, hogy a mindenkori magyar miniszterelnöknek és a kormánynak nem szabad foglalkoznia üzleti kérdésekkel. Ha üzleti információkra kíváncsiak, akkor forduljanak a kamarához, a tőzsdéhez, a cégbírósághoz. A magyar politika fontos kiindulópontja, hogy a politika és üzlet el legyen egymástól választva. A politikusok a politikával foglalkoznak, üzletemberek meg az üzlettel, és én garantálhatom önnek, hogy ha valamelyik üzletember mégis politikával akarna foglalkozni, akkor erre nem lesz sok esélye.”
A „miniinterjúk” tilalma miatt nem lehetett tovább kérdezni, és mások sem tértek vissza a témára, amely az Orbán-rendszer központi kérdését érinti, a politikai hatalom és a személyes gazdagodás összefonódását.
Néhány évvel ezelőtt még az volt az ezzel kapcsolatos kormányzati kommunikációs panel, hogy aki a politikailag bekötött cégek szuperszonikus tempójú gyarapodását kifogásolja, az az „irigység kultúráját” képviseli, ahelyett, hogy örülne a magyar gazdasági szereplők sikereinek. A mostani legesleghivatalosabb álláspont már egy termékfejlesztés eredménye, és eszerint a politika és az üzlet között egyszerűen nincs kapcsolat. Ha tagadás, akkor legyen teljes.
A politikai és az üzlet szigorú elválasztását mi sem hivatott inkább bizonyítani, mint az, hogy a miniszterelnöknek harminc év megfeszített munka után mindössze 945 ezer forint megtakarítása van 2018. júniusi vagyonbevallása szerint.
A kormányoldali mondatok és vagyonbevallások elképesztően magas valóságtartalmat azonban más fénytörésbe helyezi nem csupán jó néhány Elios-lámpa, de sok egyéb tényező is.
Ami az Orbánnak feltett kérdésben szereplő kormányfői vőt illeti, a halomra nyert közvilágítási tenderek után Tiborcz István az évtized egyik legerősebb mondatával kísérve váltott üzletágat. 2017-ben így nyilatkozott az őt kőkemény kérdésekkel szorongató Origónak: „Az Eliosban való részvételem és az abból való kiszállásom kapcsán megértettem, hogy Magyarországon a miniszterelnök családtagjaként nem foglalkozhatom bármivel. Olyan területet választottam, amely nincs semmilyen kapcsolatban állami és önkormányzati tenderekkel. Az ingatlanfejlesztés piacára léptem, ami nagyon régóta szintén foglalkoztatott.” Ki ne tudná, hogy Magyarországon az ingatlanüzlet teljesen politikamentesen működik?
Orbán apjának érdekeltségei már húsz évvel ezelőtt is foglalkoztatták a médiát. Az Élet és Irodalom 1999-ben, a nevezetes Fiúk a bányában című oknyomozó cikkében firtatta, mi köze lehetett az egykori MDF-Fidesz székházügyben az utóbbihoz áramló pénznek a Dolomit Kft. sikeres indulásához. Rajnai Attila a 2000-es évek közepén szintén az ÉS-ben írt a Tokaji borcsatákról, vagyis az Orbán-család érdekeltségébe tartozó szőlőbirtokok növekedéséről, az általuk még az első Orbán-kormány idején elnyert állami támogatásokról. Orbán apjának cége, a Nehéz Kő Kft. egyébként 2017-ben is 298 millió forint állami pénzre tett szert alvállalkozóként egy vasútfelújítási beruházás során.
Az utolsó közös felvétel. Orbán Viktor és Simicska Lajos 1999-ben, amikor a miniszterelnök egykori kollégiumi szobatársa APEH elnök volt A kollégiumi szobatárs, a színről tavaly tekintélyes lelépési pénzzel távozó Simicska Lajos szerepéről aligha kell hosszan megemlékezni, bár valójában részben pontosan róla szólt Orbán mondata a csütörtöki kormányinfón. Szintén mindenki szabad szemmel láthatja, hogyan vált a miniszterelnöki szomszéd, Mészáros Lőrinc a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor segítségével immáron Magyarország leggazdagabb emberévé. Példás szerénységét dicséri ugyanakkor, hogy feladta szárnyaló politikai karrierjét, tavaly áprilisban lemondott a felcsúti polgármesterségről. Merthogy szétválasztja az üzletet a politikától.
Garancsi István – a kötélbarát, aki állítólag magánrepülőgépet is kölcsönöz a kormányfőnek, ha a nemzetközi futballnaptár megkívánja – Market Építő Zrt.-je olyan kulcsberuházásokhoz jutott az elmúlt években, mint amilyen a 2017-es vizes világbajnokság épületeinek kivitelezése, hogy tényleg csak egyetlenegy példát említsünk. Nem csoda, ha ezt a kormánytól független vállalkozót a kormánytól független Figyelő őszi gáláján a kormányfő a legjobb magyar vállalat díjával tüntette ki.
Orbán Viktor és Garancsi IstvánA politika és az üzlet szigorú elválasztásának állítólagos elve nem csak akkor látszik repedezni – vagyis inkább rapityára törni – amikor az udvartartáshoz tartozó úgynevezett üzletemberek személyre szabott jogszabályokkal, a riválisok korlátozásával, meghekkelt közbeszerzésekkel, manipulált piaci viszonyokkal elért sikereit nézzük, hanem akkor is, amikor a kormánypárti politikusok gazdasági portfólióira tekintünk.
Kimeríti az elképesztő véletlen fogalmát például, hogy a Fidesz önjelölt vagányának, Lázár János volt miniszternek 2018 nyarán hirtelen vagyonbevallásilag is köze lett ahhoz a batidai kastélyhoz, amellyel kapcsolatban korábban minden személyes összefüggés feltételezését visszautasította. Minisztersége végeztével viszont hirtelen részesedést szerzett a kastélyt építtető cégben, és egy másik jelentős vállalkozásban is. Mondhatni, dicséretes visszafogottsággal tartóztatta meg magát mindaddig, amíg kormánytag volt, de az ezalatt félretett pénzből mezei képviselőként már bevásárolhatott. A tisztességnek csak a fantázia szab határt.
Egykori kormánybeli ellenlábasának, Rogán Antalnak a letelepedési kötvények kapcsán játszott valódi szerepét tényfeltáró cikkek sokasága igyekezett feltárni. Az elképesztő véletlenek sorát teszi hosszabbá, hogy az állam(polgárok)nak tetemes veszteséget, a disztribútoroknak viszont busás hasznot, összesen 155 milliárd forintot hozott a konstrukció. Egyebek mellett a más ügyekben Rogán képviseletét ellátó ügyvédi iroda is a nyertesek között volt.
A kormányközeli ügyvédi iroda működtetése amúgy is jó üzlet. A kormányból 2018-ban távozó Seszták Miklós előző évben több mint hatvanötmillió forintot vehetett ki a nevét viselő ügyvédi irodából. Offshore-gyanús cégkötődéseiről ugyancsak írt a sajtó, holott az offshore-ozás felszámolása állítólag a kormány kiemelt célkitűzése.
Trócsányi László igazságügyi miniszter ugyan felfüggesztette praxisát ügyvédi irodájában közéleti pályája idejére, a cég azonban továbbra is állami megbízásokhoz jut. Ilyen ügy miatt Kiss Elemér kancelláriaminiszter lemondani kényszerült 2003-ban.
Állami megbízásokkal, például uniós tenderek véleményezésével bevételezett közel ötmilliárd forintot annak a Bajkai Istvánnak az SBGK nevű ügyvédi irodája, aki csak tavaly lett képviselő, ám személyének fontosságát jelzi, hogy a Fidesz egyik alapító tagja volt, és ellátta már Orbán Ráhel jogi képviseletét is. Bajkait egyébként az uniós biztosnak szánt Trócsányi utódjelöltjei között szokás számon tartani, a folyamatosság ily módon is biztosítottnak látszik tehát.
A kormány papíron legvagyonosabb tagja Pintér Sándor, aki minisztersége idejére megvált üzleti érdekeltségeitől. Szinte fantasztikus egybeesés, hogy a képviselők decemberi kidobása idején az MTVA székházában jelen voltak a Civil Biztonsági Szolgálat, Pintér egykori cégének alkalmazottai. A Civil Biztonsági Szolgálat nem állt szerződésben az állami médiával, viszont a 444 szerint egyike annak a négy cégnek, amelyekkel a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság kötött szerződést 26 milliárd forint értékben, lényegében arra, hogy bármely állami hivatal épületénél bármikor mozgósíthatóak legyenek.
Az üzlet és a politika elválasztásának példái a végtelenbe is nyúlhatnának, de jellegzetes példaként érdemes még Bánki Erik alakját megidézni. Az országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke – a poszt fontosságát jelzi, hogy korábban Rogán Antal is betöltötte – annyira elválasztotta egymástól az üzletet és a politikát, hogy képviselői vagyonbevallásában egyes tételeket kifejezetten azért nem tüntetett fel, mert azok nem a személyes tulajdonában állnak, hanem a cégei nevén vannak, amint azt a hiányosságot feltáró Direkt36 portálnak nyilatkozta.
A klasszikus formulát az ilyen esetre Matolcsy György kínálta egyébként 2015-ben, amikor a vagyonbevallásából kihagyott elemekről azt mondta, azokat „a tudata nem fogta át”. Ezzel az érveléssel egy szereplőt maradéktalanul meggyőzött: az ügyészséget.
A politikai hatalommal járó személyes gazdagodás az új autokráciák központi eleme. Nem csak arról van szó, hogy a pénz közelébe kerül az, akinek hatalmat adnak, hanem arról is, hogy a hatalmat a feudális személyes függés szálaival szövik át. Az államhatalomnak nyújtott szolgálatokat le lehet számlázni, a hasznot ki lehet venni, ugyanakkor azonban a szolgálattétel nem választás kérdése, hanem kötelesség, a függőségi láncban elfoglalt hely garanciája és feltétele. A pénz egy pedig visszaforog a rendszerbe, hogy tovább bővítse a hatalmat és vele együtt a leosztható személyes hasznokat.
Nem kell ahhoz sem nagy képzelőerő, hogy elképzeljük, egy maximálisan központosított és hierarchizált rendszerben hol összpontosul a legnagyobb hatalom és a legnagyobb vagyon: a csúcson.
Orbán idézett mondatai tehát egyfelől klasszikus tagadási formulaként értelmezhetők: azt, amit nyilvánvalóan teszel, maradéktalanul tagadd le. Másfelől, Orbán figyelmeztetést is megfogalmazott arra vonatkozóan, hogy nem lesz új Simicska. Az üzlet és a politika elválasztásáról szóló kijelentés egyetlen valódi értelme, hogy többé nincs hely társuralkodónak, aki magát egyenrangúnak képzelve beavatkozhatna Orbán döntéseibe. Lehet gazdagodni, de csakis szolgálatokért és hűségért cserébe, engedéllyel és utasításra.
Orbán tehát olyasmit hoz létre, amit a 2006-ban meggyilkolt orosz újságíró, Anna Politkovszkaja a Putyin-rendszer kezdeteiről szóló könyvében állami oligarchiának nevez. Politkovszkaja egyébként Putyint politikai oligarchának hívta, hozzátéve: az ilyet „régebben császárnak nevezték volna”.
