A TEK a káosz után megköszönte a budapestiek türelmét és együttműködését

2019. november 7., 21:49

Szerző:

Csütörtök délután és este a káosz lett az úr Budapest belvárosi tömegközlekedésében, miután Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan az esti csúcsforgalomban ment el megnézni Gül baba türbéjét. Emiatt a rendőrség a Margit híd környékén is lezárt utakat, 1500 ember lett a török elnök foglya, néhányan a rendőrökkel kiabáltak, hogy nem tudják időben elhozni a gyerekeiket az óvodából és az iskolából. Nem közlekedtek a metrók sem, amin Karácsony Gergely is kiakadt, a Terrorelhárítási Központ azonban este közleményben köszönte meg a budapestiek türelmét és együttműködését. 

„A TEK köszönetet mond a budapesti közlekedők türelméért és együttműködéséért, amely lehetővé tette, hogy a védett személy akadálytalanul és biztonságosan haladhasson a programhelyszínek között. Köszönet illeti a magyar társzerveket és a török partnerszolgálat szakembereit is, akik színvonalas együttműködésükkel segítették a TEK munkáját és a küldöttség magas szintű védelmének megszervezését”

– idézi a 444 közleményt.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.