Távozik az MTVA vezérigazgatója

2018. szeptember 28., 06:36

Szerző:

Távozik posztjáról Vaszily Miklós, MTVA, a teljes közmédiát összefog vezérigazgatója – értesült az Index. A 24.hu szerint a kormánypárti média összefogására és közös irányítására szánt, formálódó holding vezére lesz. a 444 augusztusban írt arról hogy a tervek szerint nagy változásokra lehet számítani a kormánypárt médiabirodalmában: a Fidesz belügyeit ismerők szerint hamarosan megszűnnek a párhuzamos tulajdonlások, a különböző kormányközeli emberek érdekeltségei beépülnek egy holdingba.

Vaszily 2015. augusztusa óta dolgozott a közmédia vezérigazgatójaként, 2016 tavaszán az ő irodájában találtak lehallgató készüléket. (Később magas pozícióba nevezte ki azt az embert, aki „magsabb célok érdekében" lehallgatt őt.) Korábbn, 2001-től a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. vezérigazgatója volt, 2005-től az Index.hu Zrt. vezérigazgatója lett.

2010 februárjától 2014 novemberéig az Origo Zrt. vezérigazgatója volt, az ő igazgatása alatt kellett távoznia az Origo éléről Sáling Gergő főszerkesztőnek, röviddel azután, hogy a portál Lázár János különös költekezései miatt kezdett vizsgálódni. Onnan még a portál eladása előtt távozott és bukkant fel a közmédiánál.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.