Egy sarokkal arrébb épül meg a Tatai Járásbíróság új épülete

2020. január 28., 11:46

Szerző:

Tatán zöldmezős beruházásban jöhet létre egy új építésű járásbíróság, miután az önkormányzattól a magyar állam megvásárolta az ehhez szükséges, közel négyezer négyzetméteres telket – adta hírül az MTI a Tatabányai Törvényszék közlése alapján.

A Tatabányai Járásbíróság mostani épülete az Agostyáni út elején található, bár szemmel láthatóan valóban nem a méltóság jut róla az ember eszébe:

Az új épület ugyanakkor egy sarokkal arrébb épülne meg, szintén az Agostyáni úton, a Bacsó Béla utca kereszteződésénél.

A Tatabányai Törvényszék elnöke, Csorba Zsolt Ödön tájékoztatása szerint az új létesítményt a mai bírósági igények szerint valósíthatják meg: a kétszintes épület földszintjén helyet kap ügyfélcentrum, valamint a távmeghallgatáshoz szükséges helyiség és a tárgyalók.

Az új járásbíróság emeletén helyezik el a szervezet húsz dolgozóját, valamint az épület egyik részében alakítják ki a központi megyei irattárat. A telek Tata belvárosának közelében található, elérhető busszal és vasúttal, valamint elegendő parkolót biztosít az ügyfeleknek és a dolgozóknak.

A tervezés még idén indul, az új bíróság átadása az OBH középtávú fejlesztési koncepciójában szerepel. A tatai járásbíróság jelenleg egy a nyolcvanas években épült ingatlanban, szűkös körülmények között dolgozik, mert az épületen több szervezettel osztoznak.

Komárom-Esztergom megye bírósági szervezeteiben 76 bíró és további közel 300 munkatárs dolgozik, Esztergomban, Komáromban, Tatán és Tatabányán. A tatai járásbíróságon kívül mindegyik épület felújított, Komáromban és Esztergomban az ingatlanok műemléki jellegűek, eredetileg is bíróságnak épültek.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.