Golyórészegre itta magát, kuglibábunak nézte a jelzőtáblákat

2021. január 5., 14:40

Szerző:

A Komáromi Járási Ügyészség az ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki ittasan személygépkocsival Tata belvárosában anyagi kárral járó balesetet okozott. 

A vádirat szerint a budapesti férfi 2020. március 6-án, röviddel hajnali 4 óra 38 perc előtt, autóval Tatára hajtott egy másik Komárom-Esztergom megyei településről. A vádlott a járművet közepes fokú ittas állapotban vezette.

A férfi Tata belvárosában a személygépkocsival egy zebra melletti járdaszigetnek ütközött, az ott elhelyezett jelzőtáblákat letarolta.

A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a Komáromi Járásbíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabjon ki.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.