Tarlós István kampányüzemmódba kapcsolt: idén nyáron nem lesz Red Bull Air Race Budapesten

Eddig valamiért nem zavarták a főpolgármestert a belváros felett zümmögő repülőgépek.

2019. február 5., 16:58

Szerző:

Nem adta meg Tarlós István az engedélyt arra, hogy idén is a fővárosban legyen a Red Bull Air Race - írt az Index. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével Tarlós István főpolgármester – Láng Zsolt bizottsági elnökkel egyetértésben – tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a Főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre.”

A közlemény hozzáteszi, hogy a főpolgármester „alternatívaként javasolta a szervezőknek megvizsgálni a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét”.

Tarlós István még tavaly nyáron beszélt arról, hogy amíg ő a főpolgármester, addig a belvárosban nem lesz több Air Race. Akkor azt mondta, ami Budapesten történik a főpolgármestersége alatt, azért neki kell vállalnia a felelősséget. Hozzátette, „elég botrány és zűrzavar" volt az elmúlt napokban a fővárosban a műrepülőverseny alatt a zajszennyezés és a forgalmi korlátozások miatt, ezért elnézést kér a fővárosiaktól.

Red Bull Air Race Budapesten A cseh Martin Sonka repül Edge 540 V3 típusú repülőgépével a Duna felett
Fotó: Szigetváry Zsolt

Leszögezte, amíg ő a főpolgármester, addig „ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő a városban", olyan sok panasz érkezett a zajra, és a szervezők olyan nagy közterületet foglaltak el hosszú időre, hogy „akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni". Tarlós nyilatkozata ellenére a Red Bull mégis beírta a versenynaptárába a budapesti versenyt, pedig állítólag nem is egyeztettek róla.

2010-es főpolgármesterré választása után Tarlós István 8 éven keresztül egyáltalán nem tett semmit a budapesti légiparádé és verseny megrendezése ellen, amelyet idén júliusban rendeztek volna meg 13. alkalommal a magyar fővárosban.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.