Viccből odakötözte a targoncához a kolléganőjét Győrben

2019. október 21. 09:42 - szerző: 168 Óra

A Győri Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettével vádolja azt a férfit, aki munkatársát egy targoncához kötve, neki súlyos sérülést okozott.

A vádirati tényállás szerint a 36 éves férfi tavaly tavasszal meg akarta viccelni kolléganőjét, aki egy győri üzemcsarnokban egy targonca villáján ülve beszélgetett. A férfi egy műanyag pántszalaggal odakötözte a nőt a targonca villájához, majd elindította a targoncát és fel-alá mozgatta a villáját.

Közben a targonca kereke felkapta a pántszalag végét, megfeszítette, így a nő leesett a villáról. A pántszalag megfeszítése és az esés következtében zúzódott a koponyája, az egyik alkarja és a könyökhajlata is, továbbá a bal tenyerének „nyúzott, repesztett és szakított sérülését szenvedte el.” Ez a sérülés nyolc napon túl gyógyult.

Az ügyészség az ügyet korábban közvetítői eljárásra utalta, amely – megállapodás hiányában – eredménytelenül zárult, ezért az ügyészség az eljárás folytatását rendelte el, majd vádat emelt.

A férfi terhére rótt bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.