Kistapír született a fővárosi állatkertben, a kislány nevére a látogatók szavazhatnak

2020. április 9., 13:55

Szerző:

Gyermekáldás volt a Fővárosi Állat- és Növénykert dél-amerikai tapírjainál:

Suki és Géza nászából egy aranyos tapírkislány született.

A jövevény még február 20-án reggel, tehát éppen hét héttel ezelőtt jött a világra. Az örvendetes hír bejelentését az Állatkert március első heteiben tervezte, bár akkor is várni kellett volna, amíg a nagyközönség a saját szemével is láthatja az apróságot. A koronavírus járvány kapcsán bevezetett korlátozások miatt, amelynek nyomán először a beltéri bemutatóhelyeket, majd március 15-től az egész Állatkertet be kellett zárni a nagyközönség előtt, a bejelentést inkább elhalasztották az intézmény illetékesei. A tavaszi szünet kezdetére azonban már elérkezettnek látták az időt, hogy a jövevényt legalább az interneten keresztül bemutassák.

 

Az Állatkert által csütörtökön közzétett másfél perces kisfilmen – amelynek felvételeit az állatok gondozói készítették – jól látható a kicsi és az anyaállat is. A tapíroknál a nőstények 13 hónapig vemhesek, és ellésenként majdnem mindig egy utód szoktak a világra jönni.

A szinte teljesen egyszínű felnőttekkel ellentétben a kistapírok mindig csíkosak, a lábaikon pedig foltokat viselnek. A videón az is látszik, hogy a jövevényt ugyan cumisüvegből is kínálták a biztonság kedvéért, de hamar megtalálta az emlőket, és azóta is önállóan táplálkozik.

Az ifjú tapírok általában 6-8 hónapos korukig, vagy még ennél is tovább vesznek magukhoz anyatejet, de viszonylag hamar megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is. Ez a helyzet az Állatkert kistapírjával is, aki az anyatej mellett már a felnőtt tapíroknak való finomságokat sem veti meg. Ezek közül – akárcsak az anyjának – a banán az elsőszámú kedvence.

 

A tapírkislány egyelőre még nem kapott nevet, a névadásba az Állatkert a nagyközönséget is szeretné bevonni.

Az intézmény hivatalos honlapján meghirdetett szavazáson három előzetesen kiválasztott névre lehet voksolni. A válaszható nevek a következők:

  •        Fada – portugál nyelven tündért jelent;
  •        Hada – spanyol nyelven tündért jelent;
  •        Suma – ajmara nyelven (Dél-Amerikában beszélt őslakos nyelv) „helyes”, „szép” és „jó” a jelentése.

A szavazatokat április 15-ig, azaz jövő szerdáig várják, ezt követően fogják kihirdetni, hogy végül melyik név lett a szavazás nyertese. A 168 Óra munkatársai a Fada-ra szavaztak.

A páratlanujjú patások közé tartozó, az orrszarvúakkal, illetve szegről-végről a lófélékkel rokonságban álló tapírok négy (illetve egyes vélemények szerint öt) faja közül a Fővárosi Állat- és Növénykertben a dél-amerikai, közönséges, illetve síkföldi tapír néven ismert fajjal (Tapirus terrestris) foglalkoznak. A dél-amerikai elterjedésű síkföldi tapírok természetes élőhelyükön ritkulóban vannak, természetvédelmi helyzetüket a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sebezhetőnek minősítette. Éppen ezért állatkerti szaporításuknak természetvédelmi, fajmegőrzési jelentősége is van.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1890 óta tartanak tapírokat, az első budapesti – és egyben első magyarországi – születésű tapír 1987 szeptemberében jött világra. A mostani kicsi anyja, Suki 21 éves múlt, és 2009 óta él Budapesten. Géza, az apaállat bő két évvel idősebb párjánál, és 2001 óta láthatja itt a közönség.

 

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.