Harmincezer forint alatt nem ússzuk meg a tanévkezdést, sok családnak kell hitelt felvennie

2020. augusztus 12., 11:33

Szerző:

Az idei tanévkezdés is sok családnak jelent komoly kiadást: nemcsak füzetekre, írószerekre van szüksége, van, ahol íróasztalt, széket és számítástechnikai eszközöket is venni kell a gyereknek.

A Napi.hu a Vatera felmérésére hivatkozva azt írja,

gyermekenként átlagosan 30-40 ezer forintból lehet idén elkezdeni az új tanévet.

Ez az összeg tavaly 15-25 ezer forint között mozgott. Az emelkedésnek az az oka a felmérés szerint, hogy bár a kormány normál tanreddel számol, a szülők mégis többet szánnak az iskolakezdésre, mert attól tartanak, a koronavírus miatt átmenetileg mégis bezárják az intézményeket.

A kutatás szerint nagyon kevesen vannak azok (13 százalék), akik 10 ezer forint alatti összegből oldják meg a kötelező iskolaszer vásárlást, illetve

mindössze minden tizedik család hozza ki 10 és 15 ezer forint közötti összegből az iskolakezdést.

Tanévkezdés - Tanszervásárlás Budapesten
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A kutatásban résztvevők negyede (26 százalék) 15-25 ezer forintot költ a beiskolázásra gyermekenként és még ennél is többen vannak azok (29 százalék), akik 25-40 ezer forintot szánnak erre. Majdnem minden negyedik ember pedig (22 százalék) 40 ezernél is többet tervez idén az iskolakezdésre fordítani.

A Napi.hu szerint

van olyan szülő, aki 600 ezer forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, mert szerinte ennyi kell egy teljes tanulószoba berendezéséhez (bútorokkal és informatikai eszközökkel).

A portál arról is ír, hogy a családok csak egy részének van megtakarítása, amelyből rendezni tudja az iskolakezdést, ezért sokaknál most is hitelből indul az új tanév. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.