Szombathelyen 23 millióért újítják fel a polgármesteri parkolót

2018. szeptember 20., 15:19

Szerző:

Szombathelyen a fideszes többségű önkormányzat nem szavazta meg a pénzt az ellenzéki képviselők azon javaslataira, amelyek a körzetükben élők környezetét élhetőbbé tette volna. Puskás Tivadar polgármester 10 férőhelyes parkolójának felújításának javaslatát viszont elfogadták, 23 millió forintot költenek rá közpénzből – írja az Átlátszó.

Az ellenzéki képviselők olyan fejlesztésekre kértek pénzt, ami a körzetükben élők élhetőbb környezetért segítette volna. Parkolók építésére, járdák felújítására, játszótéri játékok cseréjére vagy beszerzésére. A közgyűlés egyik felvetést sem támogatta, a városvezetői parkoló felújítását viszont igen.

Az úgynevezett polgármesteri parkolóban a város első emberén kívül még a három alpolgármester és a városi tanácsnok parkolhat, összesen 10 autó fér el benne.

A portál azt írja, hogy a városban egyre nagyobb a parkolóhiány. A város Derkovits-városrészének képviselője, Czeglédy Csaba tavaly óta előzetes letartóztatásban van, most nyáron veszítette el képviselői mandátumát. A szocialista képviselő korábban elkészíttetett egy tervet a szombathelyi Bem József utcai régi buszfordulóban kialakítható parkolóhoz. A fideszes többségű szombathelyi városvezetés azonban egyszer sem adott a beruházásnak zöld utat.

Mostanra nagyot fordult a városvezetés hozzáállása, szeptember 13-án a közgyűlésen, illetve az azt megelőző gazdasági bizottsági ülésen, elfogadták saját jelöltjük, Melega Miklós ötletét.

Melega a Fidesz jelöltjeként szeptemberben a megyei napilapban már sajátjaként tálalta a parkoló ügyét, majd az építés kérdését a közgyűlésbe is bevitték támogatói. Előállt egy másik ötlettel is, mégpedig azzal, hogy nyissák meg a Haladás Sportkomplexum parkolóját a lakosságnak. Ezt még Horváth Soma, (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) képviselő javasolta tavasszal kétszer is a közgyűlésnek. A fideszes többség tavasszal még leszavazta Horváth Soma indítványát. Ezzel szemben, amikor Melega indítványozta a parkoló megnyitását szeptemberben, a közgyűlés elfogadta.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.