Szökött elítélt lövöldözött társaival az utcán Józsefvárosban

2019. május 16. 09:43 - szerző: 168 Óra

Szerdán kora este egy férfi bejelentést tett a rendőrségen, hogy a VIII. kerületi Magdolna utcában egy korábbi vita miatt két férfi az autója elé állt, egy harmadik társuk pedig gáz-riasztó pisztollyal több lövést adott le rá – írja a police.hu.

Személyi sérülés nem történt. A nyomozók a két férfit, aki az autó elé állt, hamar elfogták a Magdolna utcában. Harmadik társukat is megtalálták pár órával később az Orczy úton.

A rendőrök mindhárom férfit előállították, ellenük felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A két férfit, aki a kocsi elé állt, őrizetbe vették és indítványozták letartóztatásukat.

Elfogása után kiderült, hogy a harmadik férfi ellen elfogatóparancsot adott ki a Debreceni Törvényszék, mert jogerősen szabadságvesztésre ítélték, de nem kezdte meg letölteni büntetését. Őt a kihallgatását követően egyenesen a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe viszik.